|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 39 találat | lapozás: 1-30 | 31-39 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Honterus, Johannes 1997. május 9.Kétnapos szimpózium keretében emlékeztek meg Brassóban a Johannes Honterus Középiskolában a "fekete-templombeliek pere" néven emlegetett 1958-as perre. Azután tartották az emlékezést, hogy Adrian Severin külügyminiszter először ismerte el nyilvánosan a román kormányok felelősségét az erdélyi szászok és a bánáti svábok második világháború utáni meghurcoltatásáért, a deportálásokért, a vagyonelkobzásokért, valamint azért, hogy a hetvenes években kiárusította a német kisebbséget. Ennek következtében a szász közösség napjainkra megszűnt életképes közösségként létezni. Az 1958-as per során 20 brassói ismert értelmiségit ítéltek el, ez betetőzése volt a szász közösség megfélemlítését célzó folyamatnak. A vád valamennyi ellen hazaárulás, szervezkedés volt. Sokan nem ismerték egymást, valamennyien ismerték viszont Konrad Möckel főlelkészt. Négyüket - köztük a főlelkészt - halálra ítélték, nyolcukat életfogytiglani börtönre, a többit 6 és 30 év közötti börtönre. Külföldi nyomásra 1964-ben mindegyiküket szabadon engedték. /Brassói Lapok (Brassó), máj. 9./1997. június 6.Ambrus Attila kifogásolta, hogy Magyar Bálint miniszter romániai látogatásának programjáról a magyar Közoktatási és Művelődési Minisztérium által küldött faxban az szerepel, hogy a miniszter Brassóban meglátogatja a bogárszegi román iskolát, amely "Románia legrégebbi iskolája, a Coresi nyomda is itt volt." Valójában Brassóban már a 14. században latin iskolák működtek, az 1513-as összeírás Barcaság 13 falujában /így a hét magyar faluban is/ említi a scholasticust. A város gimnáziumának /Honterus Gimnázium/ anyakönyve 1544-ben kezdődik, s már abban az évben volt magyar diákja is. Az erdélyi román oktatás 1559-ben itt kezdődött, ez tehát a legrégebbi román iskola. /Brassói Lapok (Brassó), jún. 6-12./2000. április 20.Ősztől négy osztályt indítanak a brassói Áprily Lajos Középiskolában /ÁLK/ a matematika-informatika, angol, kémia-biológia és a közgazdasági (szolgáltatások) profilokon. A négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskolában matematika-informatika és humán osztály, a brassói Energetikai Iskolaközpontban egy számítógépjavító-karbantartó osztály, Kőhalomban egy villanyszerelő profilú osztály indul. A négyfalusi Építészeti Iskolaközpont egy osztályt indít - szakiskolai képzés keretében - víz-gázszerelő és/vagy asztalos szakmában. - Idén 170 magyar diák érettségizik Brassó megyében. Az ÁLK, a Zajzoni Rab István és a Honterus Középiskola végzősei az ÁLK-ban érettségiznek, a kőhalmi végzősök pedig a brassói Energetikai Iskolaközpontban. /Írassuk a gyereket magyar iskolába! = Brassói Lapok (Brassó), ápr. 20./2000. november 16.Az RMDSZ Országos Ifjúsági Kampánystábja által szervezett Beugró nevű országos körút keretében Brassóban nov. 16-án tartottak találkozót, amelyen részt vettek Kötő József államtitkár, Nagy István RMDSZ oktatási alelnök, Lászlófy Pál RMPSZ-elnök, Nedeczky László iskolaigazgató és városi tanácsos, Markó Attila, a helyi RMDSZ tanügyi alelnöke is. Kötő József leszögezte, hogy az RMDSZ az óvodától az egyetemi oktatásig törekszik biztosítani az anyanyelven folyó oktatást. "A következő iskolai évben majd minden téren lesz magyar nyelvű tanítás" - mondotta. A közeljövőben a posztliceális képzést is felsőiskolai tanulmánynak ismerik el, s bővül a három éves kollégiumi oktatás is. Nagy István alelnök beszámolt az erdélyi Iskola Alapítvány 1999-es eredményeiről. Nagy István a brassói Áprily Lajos, egykori Római Katolikus Gimnázium áldatlan helyzetére emlékeztetett: a társbérlőktől már évek óta nem tudnak megszabadulni és ebből konfliktushelyzetek adódnak. Aradon a Csiky Gergely Iskolaközpontban is hasonló gondok vannak. A helyi hatalmasságokban nincs meg a politikai akarat a rendezésre. - A Világbank támogatná egy országos projekt keretében a brassói Andrei Saguna, a Johannes Honterus, valamint az Áprily Lajos középiskolák feljavítását. /Tóásó Áron Zoltán: Első Beugró Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./2001. március 6.Márc. 3-án, Brassóban tartották az Európai Nyelvek Éve rendezvénysorozat megnyitóját. Fellépett többek között a brassói görög közösség hagyományőrző együttese, az Áprily Lajos Középiskola Reiff István által vezetett Búzavirág együttese, a Német Fórum és a Johannes Honterus Középiskola ifjúsági csoportja. Az Európai Unió a 2001-es esztendőt az Európai Nyelvek Évének nyilvánította. Ennek keretén belül mintegy 15 országban szerveznek különböző rendezvényeket. Brassóban a rendezvényen Brüsszelből az Európai Unió is képviseltette magát. Aranyosi István tanfelügyelő és Brassó megyei tanácsos hangsúlyozta, hogy Brassó megyei magyarság számára is lényeges esemény volt ez, mert a megjelent követségek és konzulátusok képviselői láthatták az Áprily Lajos Középiskola Búzavirág együttesét. Badau Tünde, az Áprily Lajos Középiskola aligazgatója arról tájékoztatott, hogy a rendezvényhez kapcsolódó kiállításon az iskola egy kis standdal jelent meg, amelyen Pásztori Klára magyarszakos tanárnő segítségével nagyenyedi szőtteseket, cserép- és faedényeket, csángószőtteseket, gyergyó-medencei ruhát állítottak ki. Hochbauer Gyula, a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskola magyar tanára nyilatkozta, hogy iskolájuk néhány szőttessel jött el a rendezvényre azon sok száz közül, amelyeket a tavaly februárban állítottak ki Négyfaluban. Rövidesen indul idén a középiskolájuk által nyolcadik éve folyamatosan megszervezett tojáshímző tanfolyam. /Tóásó Áron Zoltán: Elkezdődött az Európai Nyelvek Éve - a rangos rendezvénysorozat megnyitójára az interkulturalitásáról híres Cenk alatti városban, Brassóban került sor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./2003. augusztus 30.Kolozsvárra látogatott a Magyar Nyomdász és Papíripari Szakmai Szövetség küldöttsége. Aug. 29-én a vendégek előbb Hoch Sándortól, a Gloria Nyomda ügyvezető igazgatójától ismertető előadást hallgattak meg Kolozsvár nyomdaiparának történelméről. Honterustól Misztótfalusi Kis Miklósig, Wesselényi Miklós egyműves nyomdájától a Bonaventura Nyomda munkájáig minden jelentős eseményre kiterjedt a szakma-alakulási adatok ismertetése. 1922-ben a három erdélyi magyar történelmi egyház közös beruházása (Minerva nyomda) annyira eredményesnek bizonyult, hogy azt az 1948-as államosítás csak két év múlva volt képes megtörni. /Ördög I. Béla: Magyar-magyar nyomdásztalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./2005. április 19.Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) Brassóban szervezte meg a magyar nyelv napjait. A háromnapos rendezvény keretében anyanyelvi konferenciára került sor és több országos verseny helyszíne volt a társszervező Áprily Lajos Főgimnázium. A vendégeket Petki Pál, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium igazgatója és Aranyosi István, a megyei önkormányzat oktatásért felelő tanácsosa köszöntötte. A konferencián Magyarok és szászok a keleti végeken címmel neves előadók értekeztek. Balázs János, a Brassói Lapok munkatársa a lakosság-összetétel drasztikus változásáról szólt; Pozsony Ferenc néprajzkutató a szászok és a magyarok egymáshoz való viszonyát fejtegette; Balogh András egyetemi tanár Honterus munkásságát ismertette; Kovács Lehel informatikus az általa szerkesztett hétfalusi csángó tájszógyűjteményből tallózott; Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője a szász kivándorlásról szólt; Péntek János egyetemi tanár a magyar és a szász kultúra összefonódását emelte ki. /Nagy Zsuzsanna: A Magyar Nyelv Napjai Brassóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 19./ Brassóban a Magyar Anyanyelv Napjai rendezvény keretében sor került a kisiskolásoknak szóló Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőre, az Országos Mesemondó Versenyre (I-IV, V-VIII, illetve közép- és főiskolások számára), valamint a középiskolásoknak szervezett Magyarok és szászok a keleti végeken című tematikus versenyre. Az anyanyelvi vetélkedőn részt vett az apácai Kakasok nevű csapat, Brassóból a Táltos trió, a csernátoni Pitypaláré, a csíkmenasági Tudorka, a gyergyószentmiklósi Égszínkék, a kolozsvári Fekete Hollók, a Kolozsvári Kincsőrzők, Magyarlapádról az Iskolapad, Marosvásárhelyről a Szópelyhek, Szászrégenből a Csipet-csapat, Székelyudvarhelyről a Kincskereső és Zaboláról a Manók. /(Tóásó Áron Zoltán): A Magyar Nyelv Napjai Brassóban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./2005. szeptember 10.Tavaly látott napvilágot Murádin Jenő Erdélyi magyar metszetművészet a 20. században /Europrint Kiadó, Nagyvárad, 2004/ című munkája. Johannes Honterus (1498-1549) nevéhez fűződik az első erdélyi nyomda megalapítása Brassóban (1539), s az itt nyomtatott fametszetes könyvek kiadása. 1550-től már Kolozsváron is működött a Heltai-nyomda. Murádin könyve a magyar és az európai művészeti helyzetképbe helyezve tárgyalja mindazt, ami erdélyi és magyar. Külön fejezetet szentel a sokszorosított grafika olyan kiemelkedő egyéniségeinek, mint Nagy Imre, Buday György és Gy. Szabó Béla, valamint a nagybányai festőtelep metszőművészeinek. A második világháború utáni metszetművészet alakulásában-alakításában a főiskolán oktató Andrásy Zoltán, Abodi Nagy Béla, Cs. Erdős Tibor és Kádár Tibor mellett döntő szerepet játszott Feszt László. /Németh Júlia: Fa- és linóleummetszés a 20. századi Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./2006. május 13.A napokban Erdélyben tartózkodik Gróf László magyar származású térkép-szakértő, jelenleg az oxfordi egyetemen tanít, és nem csak a térképek készítési módjáról, de azok történelméről is sokat tud. Immár tizenöt éve járja Erdélyt, amely számára maga a magyar történelem, vallotta a vele készített interjúban. Minden esztendőben talál valami újat. Erdély területe megjelenik már a Ptolemaiosz térképén, az első részletes térkép Lázár deák Magyarország-térképén található, amely 1528-ban jelent meg, s amelynek a méréseit még a Dózsa György-féle parasztfelkelés idején készítették. Utána Honterus János, a híres brassói tanár és tudós 1532-ben készített Erdély-térképet. Ez a kettő az első olyan részletes térkép, ahol több mint 200 helységet neveznek meg, szerencsénkre mind a kettő fennmaradt. Később Bod Péter mellékelt könyvéhez térképeket. Lázár és Honterus térképe egyaránt megelőzi Angliának a térképét, és a nemzetközi kartográf-történészek ezt tudják. Gróf Péter társaival mindezt feldolgozták a Cartografica Hungarica című kiadványban, mely nemcsak magyarul, hanem világnyelveken is ismerteti mind Magyarország, mind Erdély térképtörténetét. /Ercsey-Ravasz Ferenc: A térkép a történelmünk képe. Interjú Gróf László térkép-történésszel. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./2006. november 3.Kalmár Zoltán fordításában jelent meg Nagyszebenben Emil Sigerus Nagyszeben város krónikája című könyve. Emil Sigerus szász történész és etnográfus krónikája felöleli Szeben teljes történetét a szászok bevonulásától, illetve a város alapításától – 1142-től – egészen 1929-ig. Kalmár Zoltán régi álmát váltotta valóra a könyv lefordításával, amely ezer példányban jelent meg a Honterus Kiadó gondozásában, és már kapható a nagyszebeni könyvesboltokban. /Bodor Julianna: Nagyszebeni krónika Kalmár Zoltán fordításában. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./2007. november 6.Magyarország és Erdély feltérképezésének szükségessége a XVI. századra ért meg, noha Nicolaus Cusanus (1401–1464) püspök 1458-ban megjelent Magna Germania térképének 1491 évi kiadása az első, amelyen Erdélyt Transylvania néven jelölte meg. A magyar kartográfia büszkesége, Lázár diák térképe 1528-ban jelent meg. A korabeli leírásokból tudjuk, hogy már a Dózsa György vezette felkelés idején Lázár diák és segítői dolgoztak az ország felmérésén. Erdély első önálló térképe Johannes Honterus (1498–1549) brassói tudós reformátor kiadásában jelent meg Bázelben, 1533-ban. Lázár deák és Honterus térképei egyedülállóak az egyetemes kartográfiatörténet kezdetén. Abraham Ortelius 1570-ben megjelent kötete 53 térképe közül 3 a magyar királyság területét ábrázolja. Közülük egy lap Zsámboky János Transilvania térképe volt. A székelykeresztúri Molnár István Múzeum és a Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja közös szervezésében nyitották meg Székelykeresztúron a Tamás Sándor gyűjteményéből származó régi erdélyi térképek kiállítását. Ezekből legelőször Sepsiszentgyörgyön, majd Székelyudvarhelyen szerveztek kiállítást. /László Miklós: Régi erdélyi térképek. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 6./2009. december 7.Sikeresnek bizonyult a Nagyváradi Ünnepi Könyvvásár, amelyet december 4-5-én tartottak. Két nap alatt mintegy ötszáz látogatója volt az első alkalommal megszervezett eseménynek. Herman Ferenc, a szervező Honterus Könyvkereskedés ügyvezetője maga sem számított rá, hogy ilyen sok nagyváradi keresi fel a könyvvásárt. Legnépszerűbbek a különböző képes albumok voltak: az Örök Erdély, a Mesélő kövek, illetve a Barangolás-sorozat sokak által kedvelt kötetei jól fogytak, de többen vittek haza antikváriumi könyveket is. /Nagy Orsolya: Ötszázan látogattak ki az első ünnepi könyvvásárra Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./2010. augusztus 17.Ismerjük meg Kolozsvárt a könyvek általKiállítás-megnyitó a Kolozsvár Társaságnál „Szoba könyv nélkül olyan, mint test lélek nélkül”. Ha továbbgondolnám ezt a cicerói idézetet, akkor Koós Ferencről, a kolozsvári Gaudeamus és Honterus könyvesboltok tulajdonosáról azt kellene mondanom, hogy az ő háza egy hatalmas nagy lélek, hiszen 56 000 kötetnyit számláló házi könyvtára van és minden könyvnek lelke van. Arról nem beszélve, hogy szinte mindegyikhez fűződik egy-egy történet, tulajdonosuk pontosan tudja, melyik könyvritkaságot hol és mikor szerezte be, hány példány található még – ha egyáltalán található – és álmában is le tudná emelni a kért kötetet a helyéről. Nem csodálkoztam tehát azon, hogy a Kolozsvári Magyar Napok csütörtöki eseményei között fellelhető Kolozsvár könyvekben című kamarakiállítás anyagának összeállítására Koós Ferencet kérték fel, aki természetesen szívesen vállalta, hogy a saját könyvtárában fellelhető, Kolozsvárról szóló köteteket és metszeteket az érdeklődő közönség elé tárja. Persze, ilyenkor nehéz eldönteni, hogy a sok fontos és értékes kiadvány közül melyek a még fontosabbak és még értékesebbek, milyen tematika mentén történjen a válogatás, ezért aztán ki kellett találni valamiféle rendszert, és hát a helykérdés is befolyásolta a válogatást, hiszen el kellene kerülni a zsúfoltságot. Így állt össze végül az az öt témakör, amely köré csoportosítani lehetett a kiválasztott köteteket és metszeteket, a látvány ugyanis fontos része egy kiállításnak. Az öt témakor: Honismereti és helytörténeti könyvek, Kolozsvár művészeti emlékei, Kolozsvár szellemi élete, Kolozsvári színház története, Kolozsvár román nyelven megjelent könyvekben. A négy tárlóba elhelyezett kötetek között találhatunk majd régi kiadványokat, de újabb kötetek is helyet kaptak, átlapozhatjuk a különböző emlékalbumokat, enciklopédiákat, fotóalbumokat. Látható a Civitates orbis terrarum 1597–1617 című, Braun–Hogenberg-féle kiadványban szereplő Kolozsvár-metszet (Kolozsvár városkép 1617, rajzolta Egidius van der Rye, metszette Georg Houfnagel), a Gaspar Bouttats-féle, 1686-os Kolozsvár-metszet, és végiglapozható a már említett Civitates orbis terrarum reprint kiadása. Egy másik, rendkívüli érdekességre is felhívom a figyelmet: megtekinthető Fadrusz János portfólió albuma, amely 40x50-es fotókat tartalmaz Fadrusz alkotásairól, többek között a Mátyás-szoborról a felállítás előtt (Dunky-fivérek fotója), mindegyik fotón szerepel a szobrászművész aláírása, mintegy igazolásképpen, hogy a fotók az ő alkotásait ábrázolják. Érdemes lesz tehát ellátogatni a Kolozsvár Társaság székhelyén (Főtér 22/8) augusztus 19-én, csütörtökön délután 5 órakor sorra kerülő Kolozsvár könyvekben című kiállításra, bevezetőt mond Koós Ferenc, házigazda: Kántor Lajos, a Társaság elnöke. (Szervezők: Kolozsvár Társaság, Jolly kft., Honterus könyvesbolt). A kiállítás megtekinthető augusztus 19–24. között, a galéria augusztus 21-én, szombaton, és augusztus 22-én, vasárnap is nyitva tart, 10 és 16 óra között. KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár) 2010. december 2.Karácsony előtti könyvmustraNagyvárad – Magyarországi és romániai kiadók könyveiből nyílt vásár csütörtökön a nagyvárad-őssi Antonio Alexe Sportcsarnokban. A Könyvet a fa alá! mottóval szervezett vásár vasárnapig látogatható. A tavalyi sikeren felbuzdulva idén második alkalommal szervez ünnepi könyvvásárt aHonterus Könyvkereskedés. A Könyvet a fa alá! mottóval megrendezett vásárt csütörtök délben nyitották meg a nagyvárad-őssi Antonio Alexe Sportcsarnok folyosóján. A megnyitón viszonylag szép számban érkeztek érdeklődők. Herman Ferenc főszervező mondott rövid köszöntő beszédet. Felhívta a figyelmet, hogy nem csak Erdélyből és a Partiumból, hanem Magyarországról is érkeztek kiadók, így az idei könyvvásár nemzetközinek mondható. A megnyitón felléptek a váradi Francisc Hubic Művészeti Iskola Koreográfia szakos diákjai, Ramona Gavriş balettoktató vezetésével, majd megkezdődhetett a felállított standok közötti könyvmustra. Mint ahogy Herman Ferenctől megtudtuk a kiadók különböző árkedvezményekkel próbálják a látogatók számára vonzóvá tenni könyvvásárt. Nem véletlen, hogy éppen ünnepek előtt szervezték meg, hiszen céljuk elsősorban az, hogy minél több családban kerüljön könyv a karácsonyfa alá, ezáltal pedig minél több emberrel ismertessék meg az olvasás örömét. A szervezésben szintén szerepet vállaló Delorean Gyula RMDSZ-es önkormányzati képviselő, érdeklődésünkre kifejtette: összesen huszonegy könyvkiadó vesz részt az idei könyvásáron, mely háromszor több a tavalyi évhez képest. Szeretnék, ha Várad kellemes színfoltjává nőné ki magát a rendezvény. Nyitvatartási program A sportcsarnok folyosóin felállított standok között zömében magyar, emellett román és angol nyelvű könyveket is láttunk. Az egyik budapesti kiadónál hangoskönyveket is lehet vásárolni akár hetven százalékos árkedvezménnyel. Művészeti lexikonok, térképek, útikönyvek, világirádalmi, ezotériai, vallási kötetetek, gyermekkönyvek, folyóiratok, stb. széles választéka közül lehet válogatni. Pénteken és szombaton 10-18, vasárnap pedig 10-14 óra között látogatható a vásár. A gyermekek számára kézműves foglalkozásokat is szerveznek (pénteken és szombaton 10-14, illetve 16-18, vasárnap 10-14 órák között) illetve jelen lesz a Mikulás is, aki meghallgatja a gyerekek kívánságait. A kolozsvári kiadók könyvbemutatóval is készülnek: szombaton 11 órakor mutatják be Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla: Törzsében székely volt – Tamási Áron, valamint a Székelyföld képi autonómiája című kiadványaikat. Továbbá bemutatásra kerül a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, sorozatzáró kötete, melyet Dávid Gyula, a lexikon főszerkesztője ismertet. Nagyváradhoz különleges kötődése van a munkának, hiszen az ide köthető számos alkotó, irodalmi jelenség, folyóirat, és nem utolsó sorban munkatárs mellett a nagyváradi nyomdában készült mind az öt kötet. A Polis kiadó könyveiről Dávid Gyula, a kiadó vezetője beszél, a Művelődés kiadványairól Benkő Levente, a folyóirat szerkesztője, míg a Kriterion többi újdonságát H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója mutatja be. A könyvbemutatókon kedvezményesen vásárolhatók meg a kiadók könyvei. Belépés ingyenes. Mészáros Tímea, erdon.ro 2011. augusztus 17.Felszínre került értékek: könyvritkaságok KolozsváronXV.–XVIII. századi magyar könyvek kiállítása az Akadémiai Könyvtárban Első alkalommal nyílt régi magyar könyvek kiállítása tegnap a Kolozsvári Magyar Napok keretében a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban. A XV–XVII. században és a XVIII. század első harmadában megjelent munkákat nem tematikus alapon válogatták össze: a tárlat ízelítőt kínál a különféle műfajokból, szerepelnek köztük az ebben a korban a történeti Magyarország területén működő nyomdák termékei, az egyes tudományágak néhány kiemelkedő műve, sőt egy olyan ferences rendtartás is, amely egyedi a világon. A Sipos Gábor levéltáros, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke, illetve Bogdan Crăciun könyvtáros által rendezett kiállítás az Akadémiai Könyvtár birtokában lévő régi magyar könyvek legkiemelkedőbb darabjait vonultatja fel – emelte ki a megnyitón Ioan Chindriş, az intézmény igazgatója. Az összeállításhoz a Kolozs megyei tanácsnak alárendelt Octavian Goga könyvtár Kolozsvár-vonatkozású könyvekkel járult hozzá. – A Kolozs megyei tanács nemcsak a fő támogatók egyikeként, hanem a fennhatósága alá tartozó több kulturális intézmény tevékenysége által is hozzájárul a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatához – fejtette ki megnyitóbeszédében Fekete Emőke, a megyei tanács alelnöke, aki az önkormányzati szerv képviseletében az intézményközi együttműködések fontosságát is hangsúlyozta. – Örömünkre szolgál, hogy egyre szélesebb körben bevonhatjuk a Kolozsvári Magyar Napok szervezésébe a kulturális intézményeket, illetve, hogy a magyar vonatkozású gyűjtemények felszínre kerülésével tudatosítani tudjuk a közösségben a kincses Kolozsvár értékeit – részletezte. – Az Akadémiai Könyvtár által őrzött és itt kiállított művek a kolozsvári római katolikus líceum, a református és unitárius kollégiumok, a kolozsvári ferences zárda, a szatmári római katolikus püspökség, a balázsfalvi görög katolikus érsekség könyvtárából származnak, jelentős részük az őket forgató erdélyi magyar közösség adománya volt annak idején – magyarázta Sipos Gábor. Mint kifejtette, a kiállítás nem tematikus jellegű: a különféle műfajok felvonultatása mellett neves nyomdák és nyomdászok (Heltai Gáspár, Misztótfalusi Kis Miklós, Johannes Honterus) munkáiból is bemutat néhány jelentős példányt. A gazdag válogatásban XV. század végén megjelent ősnyomtatványok, XVI. századi hitviták, továbbá bibliafordítások, teológiai alapművek, irodalmi, jog-, történettudományi munkák is szerepelnek. A régi könyvek sorában többek között egy 1699-es cirill betűs román ábécéskönyv, illetve az Újszövetség ugyancsak cirill betűs, 1648-ban nyomtatott román fordítása is megtekinthető. Érdekességnek minősül Jászberényi Pál angolok számára készített angol nyelvtana, amelyet 1664-ben nyomtattak Londonban. – A megjelenés nyelvétől és felhasznált betűkészletétől függetlenül, a tárlaton szereplő valamennyi nyomtatvány a történeti Magyarország művelődéstörténetéhez kapcsolódik – emelte ki Sipos Gábor. A tárlatra válogatott legrégibb művek között említhető Thuróczy János Brünnben, illetve Augsburgban kiadott Chronica Hungaroruma, vagy Temesvári Pelbárt szentek életéről szóló prédikációs kötete, amely 1499-ben, Hagenau-ban jelent meg. Megtekinthető továbbá az 1590-ben nyomtatott Vizsolyi Biblia egy példánya, Káldi György katolikus bibliafordítása, vagy egy 1511-es, az esztergomi egyházmegye számára készült, Velencében nyomtatott misekönyv is. A kérdéses korban nemegyszer előfordult, hogy magyar szerzők művein külföldi nyomdák dolgoztak, példa erre az említett Káldi-féle Biblia, amelyet Bécsben nyomtattak. A Szent Ferenc kordája című ferences rendtartást összegző kötet egyedülálló példány a világon, 1660-ban jelent meg, a nyomtatás helye sem ismert – fejtette ki Sipos Gábor. A kiállított irodalmi művek neves szerzői között említhető Jannus Pannonius, Zrínyi Miklós, Gyöngyösi István, sőt maga Heltai Gáspár, Kolozsváron 1566-ban megjelent Száz Fabulajával. A könyvtörténeti csemegéknek minősülő alkotások sorába tartoznak a különféle tudományos munkák is: Werbőczy István Tripartitumának, azaz három részre osztott törvénykönyvének 1698-ban Kolozsváron Misztótfalusi Kis Miklós által nyomtatott példánya, amely a korabeli magyar szokásjog értékes gyűjteménye, vagy az első nyomtatásban megjelent magyar nyelvű orvosi könyv, Pápai Páriz Ferenc Pax Corporis című kötete, amelyet Némethi Mihály nyomtatott 1690-ben Kolozsváron. A magyar történelemről a XVI. századtól kezdődően jelentek meg tudományos munkák. A tárlaton szerepel többek között Heltai Gáspár Chronica az magyaroknak dolgairól című, kézirattal kiegészített kötete, amelyet 1575-ben nyomtattak Kolozsváron, és Antonius Bonfini Frankfurtban 1581-ben megjelent, magyarokról szóló krónikája is. Úgynevezett alkalmi kiadványnak minősül a Teleki Sándor esküvőjére írt üdvözlő vers 1703-ból, vagy Misztótfalusi Kis Miklós Kolozsvár leégéséről szóló, 1697-ben nyomtatott Siralmas Panasza. Sipos Gábor szerint az Akadémiai Könyvtárban őrzött művek gazdag anyagából témákként csoportosított kiállításokat is lehet majd a jövőben szervezni. A tárlat ezen a héten illetve a Hungarológiai kongresszus tiszteletére még a jövő héten is látogatható, vasárnap kivételével naponta 10–15 óra között. ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár) 2011. november 3.Színes programkavalkád a Brassói Magyar NapokonTöbb évtized kiesés után az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Brassó megyei szervezete több civil szervezettel közösen Brassói Magyar Napokat szervez november 6–14. között. Ezzel az átfogó, minden korosztályt érintő, változatos programsorozattal a magyar identitás megőrzését megcélzó rendezvényt próbálnak a szervezők meghonosítani a brassói szórványban, a délkeleti végeken, folytatva az egykori Honterus-ligetben megszervezett Brassói Magyar Napok rendezvénysorozatot, amelynek a II. világháború, majd az ezt követő államosítás vetett véget. A Magyar Napok szervezői bíznak abban, hogy a gazdag programmal sikerül megszólítani és összekovácsolni a brassói magyarságot. November 6-án, vasárnap honismereti túrát szerveznek a Cenkre a Gábony-lépcsők–Cenk-csúcs–Szerpentinek útja mentén. A túra során három rövid előadást hallgathatnak meg Brassó történetéről, valamint közös áhítaton vehetnek részt az érdeklődők. November 7-én, hétfőn 19 órától Hommage à Edith Piaf címmel tartanak kultúrestet, élő koncert, magyar étkek és borok kíséretében. A kultúresten előad László Zsuzsa marosvásárhelyi színművész és társulata. A Brassói Magyar Napok szervezői biztosítják a díjtalan belépést, a kultúresten való részvétel a következő, 65 lejes magyar ételspecialitásokból álló menüsor megrendelésével lehetséges: házi pálinka, hortobágyi palacsinta, hunyadi tekercs, túrós galuska, somlói galuska, vörös és fehér bor, ásványvíz. Asztalfoglalás a demokráciaközpontban. Ugyancsak hétfőn 22 órától diákbuli kezdődik a Tequila Bowlingban (Avram Iancu 32. szám). November 8-án, kedden 15–18 óra között felnőtt focibajnokság tartanak a 11-es általános iskola tornatermében, majd 18 órától 20.30-ig gyerektáncház lesz a bukaresti úti református kistemplom gyülekezeti házában. Felcsíki és moldvai táncokat, valamint népi gyerekjátékokat fog oktatni Ráduly Zsuzsa és Sándor Gyöngyi. November 9-én, szerdán 14–17 óra között folytatódik a felnőtt focibajnokság. 19 órától jazz-blues-estre kerül sor az Aramis vendéglőben, ahol fellép a sepsiszentgyörgyi Free Connection együttes, utána a '70–'80-as évek zenéjére lehet bulizni. November 10-én, csütörtökön 13–16 óra között focibajnokság, 17–18.30 között termékkóstolás az újonnan nyílt Honor vadhústermékek boltjában (George Bariţiu 2. szám). 18.30-tól borkóstoló és szalonnaest kezdődik a Brassó Óvárosi Unitárius Egyházközség gyülekezeti termében. Jelen lesz Balla Géza pincészete Arad-hegyaljáról (Wine Princess), valamint Bencze Gábor villányi Polgár borai. A szalonnaesten hagyományos füstölt mangalicaszalonna, abált (toka)szalonna, mangalicazsír, mangalicatepertő, és meglepetés szalonna termék is terítékre kerül. Belépő 25 lej, előzetes jelentkezés a demokráciaközpontban. November 11-én, pénteken a néptánc kapja a főszerepet: 18 órától kezdődően a Drámai Színházban fellép a Bokréta (vajdaszentiványi táncokkal), Búzavirág (nyárádselyei táncokkal), Sirülő (széki táncokkal), Törpefenyő (mezőségi táncokkal). Az est keretében Nemzeti Székely Népi Együttes Az örökség (Dalok és táncok Csík vármegyéből) című táncszínházi előadását mutatja be. Belépő: 15 lej felnőtteknek, diákoknak, nyugdíjasoknak 10 lej. 21 órától élőzenés táncházba hívnak mindenkit az Áprily Lajos Főgimnázium tornatermében. November 12-én, szombaton 9–17 óra között II. Konferencia az Erdélyi Szórványért – Civil szervezetek a szórványban címmel tartanak szimpóziumot a Reménység Házában. 9–11 óra között futóversenyt tartanak a gyerekeknek több kategóriában, gyülekező 9 órakor az Áprily Lajos Főgimnázium udvarán. 9–13 óra között gyerekeknek szerveznek hagyományos kézműves műhelyt az Áprily Lajos Főgimnáziumban, ahol az agyagozás mellett népdaltanulás is lesz. 10–16 között ökumenikus kórustalálkozónak ad otthont a Brassó Óvárosi Unitárius Egyházközség gyülekezeti terme. 12–20 óra között látványkonyha és hazai magyar gasztronómiai termékek kiállítása lesz az Áprily Lajos Főgimnáziumban. Szünetben a Kiss Sándor Barcasági Barantacsapat tart bemutatót. 17 órától a focibajnokság döntő mérkőzésein szurkolhatnak a 11-es általános iskola tornatermében. 21 órától Rúzsa Magdi koncert a Sportcsarnokban. Belépő: 30 lej felnőtteknek, valamint 20 lej diákoknak, nyugdíjasoknak. November 13-án, vasárnap 12.30-tól ökumenikus istentisztelet kezdődik a belvárosi római katolikus templomban, 11–20 óra között ismét látványkonyha, szünetben, 14 órától az Ismerd meg városodat!vetélkedő kiértékelése és díjazása. November 14-én, hétfőn 19 órától színház- és humorest az Operában, a Grimasz színjátszó csoport Frederico Garcia Lorca Vérnász c. darabját adja elő, utána Fábry Sándor szórakoztatja a közönséget. Belépő: 30 lej felnőtteknek, valamint 20 lej diákoknak, nyugdíjasoknak. A meghívók beszerzése a demokráciaközpontban (Dobrogea utca 26. szám) lehetséges: hétfőn és csütörtökön 12–19, kedden és szerdán 10–17, pénteken 10–16 óra között, vagy a Brassói Lapok szerkesztőségében. Iochom Zsolt Erdély.ma 2012. szeptember 29.Megkezdődtek a Brassói Magyar Napok!71 év után második alkalommal Brassói Magyar Napokat ünnepelhetünk szeptember 28–október 7. között. Érezzük jól magunkat a változatos és egyedülálló rendezvénysorozaton. Jó szórakozást kíván, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Erdélyi Magyar Néppárt Brassó megyei szervezete nevében, Toró Tamás főszervező. Ezzel az átfogó, minden korosztályt érintő, változatos program-sorozattal a magyar identitás megőrzését megcélzó rendezvényt próbálunk meghonosítani a brassói szórványban, a délkeleti végeken, folytatva az egykori Honterus-ligetben megszervezett Brassói Magyar Napok rendezvénysorozatot, amelynek a II. világháború, majd azt ezt követő államosítás vetett véget. Az elmúlt 80 év alatt sok veszteség érte a brassói magyarságot, lerombolt templomok, temetők, menedékházak, megszűnő iskolák, óvodák sorvasztották nemzeti közösségünket, a román hatalom mindent megtett az asszimilálás érdekében. Az erdélyi szászok a kivándorlás útját választották, a mostoha körülményekkel dacolva viszont több mint 51 ezer magyar maradt meg Brassó megyében, nyelvi szórványban, a Kárpát-koszorún kívül érkező nagy számú betelepített lakossággal küszködve, megőrizve identitását, vallását, fenntartva egyházait, iskoláit. Az általunk szervezett városnapok gazdag programmal próbálják megszólítani, összekovácsolni a brassói magyarokat: tematikus estek, táncházak, néptánc- és színházi előadások, kórustalálkozók, koncertek, kézműves műhelyek, vetélkedők, honismereti túrák, hazai termék bemutatók, vásárok, gasztronómiai programok szerepelnek rendezvény-sorozatunkban (részletes program csatolva). Kapcsolattartó: Toró Tamás, +40746-965418, [email protected] Nyugati Jelen (Arad) 2012. december 21.Ki volt Tatrangi Dávid?Jókai Mór A jövő század regénye című művét 1872–74-ben írta, miután többször is meglátogatta Erdélyt. A történet 1952-ben kezdődik, és 2000-ben ér véget, főhőse a székely Tatrangi Dávid, aki a regény végén légjáróival menti meg a Kárpát-medence népét. A kommunista magyar kultúrpolitika meggátolta, hogy Jókainak ezt a regényét a magyar olvasók új kiadásban olvashassák. Mindez szándékosan történt, hiszen e regényben Jókai minden társadalmi utópiája ellenére megjósolta a huszadik századnak azokat a borzalmait is, melyeket az ateista-kommunista Oroszország idézett elő Magyarország megtámadásával, saját népének kiirtásával. Itt említhető akár Boszniának Szerbia által történt bekebelezése vagy a szerb–magyar háború is. Magyarország talán ma is legnépszerűbb, európai hírű írója jósként is bevált, s ráadásul utópiájával Orwellt is megelőzte, noha a mű sokkal inkább Jules Verne munkásságával rokon. Magyarok a legszélső határszélen Jókai a következőket írja: „Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen. És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol, okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó mint az orosz; és mindenekfelett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon. Földjét a székely el nem pazarolja, kopár hegyoldalait a bánáti kanahán-iszapért be nem cseréli; rablót, zsiványbandát a székely nép maga közt meg nem tűr soha; becsületszava erősebb, mint a pecsétes írás; a nyegle szavára nem hallgat; mindenét, amire szükség van, maga állítja elő, öltönyének (pedig szép viselete van) minden darabját otthon készíti el: idegenre nem szorul. Azzal, amije van, maga kereskedik, messze földre elmegy becsületes nyereségért, s még a királyon is tud nyerni; zsidó, görög közötte meg nem él; minden férfi katonának volt nevelve egykor úgy, hogy a nők mívelték a földet… Akkora darab földön, amekkorán Magyarország akármiféle népfajából nem tudna megélni több kétszázezernél, a székely fajnak félmilliónyi ivadéka él. És tisztességesen él. A székelyt nem látod, hogy koldulni jöjjön Magyarországra, székely koldust éppen úgy nem látsz idegen ajtó előtt, mint zsidó koldust. A székelyt nem látod se rongyosan, se mezítláb. Pedig egyik falu kapuja a másikéhoz egy hajításnyira van. Minden falu be van kerítve, s kapun kell bemenni. S azok nem szétszórt rongyos házikókból állnak, hanem tisztán tartott fasoros utcákból, minők a németek lakhelyei. A 19. században már a székely nép száma a nyolcszázezer lelket meghaladta. Ha a székely faj itt volna Magyarország közepén, azóta benépesítette volna az egész országot; ha a főváros közelében volna, kezében volna az egész magyar ipar és kereskedelem. És minő szép faj! Annyi szép, szabályos, jellemzetes arcot nem látni sehol a kerek földön, mint a székelyeknél.” Ha ma megkérdezem székely barátaimat, elmondják, hogy Erdély az elmúlt 90 évben elbalkanizálódott, a székely falvakban megjelentek az idegen kocsmák, és bizony egyre több a kevert vérű ember. De még mindig elegendő ősi erő, becsület, önérzet van, hogy megálljt parancsoljon a további süllyedésnek. Még sok kis Tatrangi Dávid van a ma már az egész Földön szétszórtságban élő székelység között, hogy elkezdje az ősi múltra és hitre épülő jövőt építeni. Elindítsa az egész magyarságot azon az úton, hogy küzdjön, munkálkodjék, tanuljon, és hátrányaiból is előnyt kovácsolva az igazságosság, kölcsönösség, méltányosság jegyében legyen a Kárpát-medence a tudásból eredő megértés, a megértésből fakadó szeretet hazája. A nemzettudat szintje Kiről is mintázta Jókai Tatrangi Dávidot? A Tatrangi családnévként is ismert volt a Barcaságon. Az uzoni nép emlékezetében élénken él a Tömösi-szorost élete árán védelmező lelkészük, Sükösd Sámuel hősi emléke, Tatrangi György „gyalogkatona” fia (született 1797. október 3.), az 1848–49-es szabadságharc résztvevője. Tatrangi Sándor és neje, Benke Juliánna 1857-ben végrendeletileg vagyonukat iskolaépítésre adományozták. Ennek az iskolának a mai utódja a Tatrangi Sándor Általános Iskola Uzonban. Tatrangi Pál András (Tatrang, 1886. szeptember 25. – Brassó, 1971. december 21.) költő, novellista családneve felvett családnév, akár csak a Zajzoni Rab Istváné. Tatrangi János 1731–1759 között Szemerja-Sepsiszentgyörgy református lelkésze volt, Tatrangi József pedig 1760– 1767 között Gidófalván református lelkész. Torján is ismert a Tatrangi családnév. Neves írónk, Jókai Mór Martin Lajos (Buda, 1827. augusztus 30. – Kolozsvár, 1897. március 4.) matematikusról, feltalálóról, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjáról (képünkön) mintázta a jövő magyarságmintaképét. A Ferenc József Tudományegyetem tanáraként Magyarországon ő volt az első, aki a repülőgép, illetve a kormányozható léghajó elméletével foglalkozott. Elsőként javasolta a csűrőfelületek használatát a repülőgép kormányzásánál. Konstruált egy helikopterszerű, kerékpármeghajtással működő szerkezetet, amely hat méter magasra emelkedett. A modell ma a kolozsvári történeti múzeumban található. Külföldről több ajánlatot kapott szabadalmának megvásárlására, de magyar hazafiként nem volt hajlandó találmányát idegen országnak eladni. A jelképes hat méter felemelkedés a magyarság tudati szintjének a megemelését jelenti. Ez a tudatosodási folyamat tényleg megmentheti a Kárpát-medencét. Egy másik kérdés az, hogy Jókai honnan vette, és miért pont a Tatrangi nevet adta főhősének? Jókai 1853-ban meglátogatta Belső-Erdélyt és a Székelyföldet, és 1884-ben Országgyűlési képviselőként Sepsiszentgyörgyre és környékére utazott, mindkét alkalommal a Barcaságot is érintve. Jókai Brassót először 1853. május 25-én, majd 1884. április 22-én látogatta meg, nyilván Hétfalut se hagyta ki. 1853-ban Zajzoni Rab István – a Honterus-gimnázium érettségi előtt álló diákjaként – a Csukás-hegységben bujdosott a brassói szász terror elől. Költőnk Jókait a következő verssel köszöntötte: „Téged, kit halhatatlanság / Fennhordoz szárnyain, / Üdvözölünk, honfiú, ezerszer körünkben! / Kit kísérnek az istenek / Babéros útjain, / Helyt adunk buzgóan elvérző keblünkben! / Rabok vagyunk és fia én / A rabság népének, / De boldog ily napon, újul az életünk, / S a kínos lánc tágulni kezd, / Egy honfi fényének / Ha kevés ideig üdvében élhetünk. /Oh, mit szabad, mit adhatunk / Ha tőlünk távozol, / Hogy eszedből soha ne múljon emlékünk? / Te szív! Egy könnyet s szent fohászt, / Mit mélyen hordozol, / Áldozz a honfinak, ez egy szabad nékünk.” Zajzoni életében megjelent három könyvében nem szerepel ez a vers. Nincs kizárva az a lehetőség, hogy Zajzoni diákként találkozott Jókaival. Diákkorában két kéziratos kötetnyi verset írt, ebből szavalt iskolástársainak és a körútjain. Mindkét kötet elveszett. Az egyik kötet Olosz Katalin segítségével került elő 1996-ban a kolozsvári egyetemi könyvtárból, és ebben található a még nem publikált fenti vers. Zajzoni másik kéziratos kötete még nem került elő. Az 1848–49-es forradalom után Zajzoni írásaiban mindig tiltakozott az ellen, hogy az osztrák terror hatására a magyar társadalom külföldi, számunkra semmitmondó írók műveit olvastassa, ahelyett, hogy a hazai írók munkáit részesítse előnyben, többek közt a Jókai könyveit. Arany János mellet Jókai is szerette és tisztelte Zajzoni verseit és személyét. Elkallódott levelek Jókai beavatott, az ősi magyar táltosok tudásával megáldott író volt. Barcaságon jártakor megismerkedett a hétfalusi csángóság történetével, írásaiban ő említi először a női boricát, ami azóta kihalt, csak a férfiváltozata maradt meg. A hétfalusi csángóságot a székelység egyik legősibb ágának tekintette, és főhősének pont innen választotta a Tatrangi nevet, mert Jókai tudta e név ősi eredetét. Útleírásában így vall: „Felső-Fehér vármegyének egyik beszögellő kerületében, amint az ember a bodzai szorost elhagyja, vagy egyikén az óriási bérceken keresztülvezető gyalogösvényeknek megkerüli a mély utat, meglátszik a Tatráng völgye. Körös-körül mély lilaszínbe borult hegyek, melyek hátterében fehéren tűnik elő a Kapri-előhegy egettartó orma, tündökölve a korán leesett hótól; a köddel fátyolozott völgyben négy-öt falu tűnik elő fehér házaival, mik kékes füstöt bocsátanak föl a zöld fák közül; a Tatráng vize ezüstkéken csavarog a csendes falvak alatt, itt-ott, amíg a hegyek közül kijut zuhatagokat képezve, melyek habfehér ködöt mutatnak a távolból, a felhők oly alant járnak a völgyben, hogy néha majd ezt, majd amazt a tárgyat takarják el a hegycsúcson álló szemei elől aranyos fátyoltestükkel; ott látszik Hosszúfalu, messze elnyúlt utcájával, Zajzonfalva, kis templomának hegyes bádogfedele messze elragyog, ahogy a nap rásüt, Tatráng, éppen a vízparton, melyre ott magas fa dobogóhíd van építve, s meszsze, igen messze belátszanak nagy sötéten, ködösen Brassó falai, s akkor még jó karban lévő fellegvárának kékes körrajzai. Alant a völgy fenekén van egy szétszórt falu, Bodola. A házak lent, a templom magasabban épült, s átellenben a helységgel látszik valami kis lovagvár, széles tornyokkal, nyugat felé eső bástyája meredek sziklára van épülve, honnan éppen a házak tetejére eshetik le az ember egypár száz ölnyi magasból.” Dávid Gyula kutatásaiból megtudjuk, hogy a családi hagyomány szerint Tatrangon és Zajzonban is megfordult Jókai. Erről állítólag ő maga is mesélt Istók János csángó szobrászművészünknek, aki a szobrát készítette. Úgy tudjuk, hogy Jókai-levelek is voltak a hétfalusi csángó ismerősöknél, ezek a történelmünk viharában elkallódtak. Érdekelne, hogy kik voltak Jókai ezen csángó ismerősei. Sajnos erre még nem tudunk válaszolni, de hátha a jövőben előkerülnek ezek a hiányzó adatok is. Tatrang mint bölcső Több írásomban foglalkoztam már a Tatrang név eredetével, lássunk egy kis ízelítőt belőle. A barcasági csángók őstörténetének megértésében a legfontosabb a Tatrang név értelmezése. A barcasági Tatrang egyben falu, folyó és völgy szent névazonossága, egy nép ideális élettere, bölcsője. Tatrang és Tatrangi családnévként is ismert. Üzbegisztánban szintén található egy Targan (Tatrang), ami egy egész hegyoldal és településrész. Tatrangol alakban található folyó Afganisztánban. A negyedik Tatrang Ujgurhonban található, a mai Kína területén. Ha a magyar ősnyelv szerint vizsgáljuk a Tatrang (Thatrang, Tathranl) nevet, akkor azonnal szembetűnik a Tatra + ng szóösszetétel. Az utolsó szórész -ng = nagy jelentéséből: Tátra-nagy jelentést adhatunk neki mai hangalakkal. Most már csak az a kérdés, hogy mit jelent a Tatra fogalomrész. Mivel nem tűnik ki, hogy a nagy szórész mire vonatkozik, vagyis az alanya, fel kell tételeznünk, hogy az első szórészben van elrejtve. Ha tovább etimologizáljuk, akkor a Tat-rang felbontáshoz jutunk. Ismét a második szórész ismerős, mégpedig ra-ng formában, amiből egyértelmű, hogy a Rá Napisten és a nagy szavak összetételéből képződött, így a Rá-nagy = Nagy-Napisten szolgálata az, ami rangot jelent az életben. Már csak a Tat szórészt kell megfejtenünk az eredményhez. Mégis melyik ősi szavunkkal vethető össze ez a szórész: Tátos, Táltos, vagyis egy ősi papi fogalommal. Ebből kiindulva csakis vallási eredetű fogalommal állhatunk szembe. De ha ómagyarul gondolunk e fogalmunkra, azonnal a tát = kitátja a száját, vagyis a papi igehirdetésére. De átvitt értelemben a kitát megfelel a magas helyeken és hegycsúcsokon az égiekhez, közvetlen a napistenhez imádkozó ókori pap szájához, amit kitát annak érdekében (tátott szájú), hogy a Nap fénye beleszálljon az ő lelkébe, és amit majd közvetít az igehirdetéskor a hívőivel. Nos innen érthetjük meg a Tártra-hegység fogalomképződését. De hasonló eredetűek a kitárul, kinyit, tárt kapuval vár stb. fogalomtársításaink. Ide kapcsolódik a tata, azt a kort megért nagyapa, aki élettapasztalata által bölccsé vált. Erdélyben még ismert a tanor fogalma, a kerek templom kitárt (nyitott) kapujával, mint ahogy az ilyen templomokban tanított a tanár (táltos). A Tátra-hegység a napistenhez kitát, kitáruló vagyis nyitó fogalomértelmezésből eredt ősi szóképzésünk. Hiszen az ősi templomok mindig magas helyekre épültek. Valahogy a napistenhez tartozás terméke a folyó vagy völgy, de akár mint helységnévként a Tatrang fogalma (Tátrához tartozó). Lehet, hogy a Tátra-hegység lakói is ugyanazon népek lettek volna? Még létezne az égi nő értelme is. Még a That vagy a Tath forma mutat azonosságot az egyiptomi Tót = Thóth mint tudós pap szóképzéssel. Összefoglalva Tatrang jelentése: Nagy napistenhez-tátó (nyitó) hely. A négy ismert Tatrang (több is lehetett) a Tatrang főtáltosok, beavatott magyar papi kaszt megnevezése és szálláshelye, mágusközpontja volt, melyekre jellemző volt a folyó, a völgy, és a szakrális épület, ami köré kialakult a település és a jövő. Tatraing rovó táltos volt: „Kaltes asszony szekerén újabb égiek érkeztek, és Úr városának közelében leszálltak a tengerre. Nemsokára Oánész kiúszott a partra. Felsőteste emberre hasonlított, míg alul hal teste volt. Az emberek először féltek tőle, de ő fénylő ékszerekkel kedveskedett nekik. Erre Úr népének fiai kenyeret és húst vittek cserébe, amelyet szívesen elfogadott. Később társai is követték, és még csillogóbb ékszereket hoztak a nádhajók kikötőibe.” (5. Arvisura, Tatraing rovása Kr. e. 3965–3947.) Tatrang főtáltos volt Ujguriában (Turfán, és Karaul vidék) i.e. 146-ban (más források szerint i.e. 216-ban), és az ő testvére volt Karaul kán, akinek szintén táltosi szerepe volt. Tatrang a már említett Vu-Ti császártól egy szakrális köntöst kapott, amit az év négy időszakában a sorra kerülő ünnepeken, szertartásokon használt. A köntösön látható az oltalmazó égi sátor, amely átöleli a napot és a holdat. A köntös maradványát és másolatát ma is őrzi Karaul (Horváth János, meghalt 2009. december 18-án) magyarországi megőrző tokmak táltos, az aranykopjások fővezére, aki a fenti állításokat 2009. augusztus 24-én Buzsák-Tatárváron a cikk írójának személyesen megerősítette. Karaul kán a Loknor (Turfán, Ujguria) vidék őrvonalai mentén Tatrang (Tátrang) főtáltossal őrtornyokat, őrvártákat építettek, melyek a híradáson kívül a környék éjszakai ügyeletét is biztosította. A brassói Warte-hegy (Honvéd), szintén egy ilyen őrvár, őrvárta, szemben a Cenk mágusközponttal. Tatrang és Karaul családjából származik a tüskehajú Dzserep, a leghűségesebb aranykopjás. Tatrang főtáltos őrvonala és mágusközpontja a Tátra-hegységben is megtalálható, a Tátra ezek szerint a Tatrang névből ered, hatalmasat, főt, fontosat jelent. A Tátra, a Barcaság és a Kárpát-medence több helységében található Hétforrás, ami különleges energiaközpont, gyógyítóhely. Tatrang főtáltos szerepköréhez a gyógyítás is hozzátartozott. Tatrang főtáltos a regös, a gyógyító, a révülő, a csatabűvölő (garabonciás), a baksa (tanuló, segítő) sámánok, valamint a rimalányok (táltoslányok) képzésével is foglalkozott. Mindezek ismeretében most már érthető, hogy miért adta Jókai főhősének a Tatrangi családnevet. Hétfalusi csángóként köszönjük Jókainak, hogy ennyire szeretett minket, és bízott bennünk. Az utókor hálájának az lenne a legszebb jele, ha minden csángó és székely család megvásárolná, és el is olvasná Jókai összes könyvét. Bencze Mihály Krónika (Kolozsvár) 2013. március 13.Székelyföld a térképeken 1459 ótaA honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében szerdán délután Ördög Róbert Székelyföld a térképeken 1459 óta címmel tartott vetítéssel egybekötött előadást a városháza gyűléstermében. Napjainkban sokat vitatott kérdés, hogy létezik-e Székelyföld vagy sem. Ördög Róbert előadásában rámutatott arra, hogy Székelyföld már 1459 óta térképeken is létezik, mindezt közel nyolcvan térképábrázolással támasztotta alá. A vetítésre került térképek egy része fellelhető az interneten különféle gyűjtemények katalógusában. Vetített képes előadásában a legkorábbi térkép 1320-ból származott, majd ezt követte egy 1375-ös katalán térkép. Az első Székelyföld-ábrázolás a Velence mellett lévő Murano szigetén, a Szent Mihály-kápolna mennyezetén található, amelyet 1452–1459 között készítettek el. A folytatásban részletesen ismertette az 1528-ban készült Lázár-térképet, valamint Erdély első térképét, amelyet Honterus 1532-ben készített. Moldva első térképe 1595-ből származik, akkori feljegyzések szerint akkor még a lakosság negyven százaléka magyar anyanyelvű volt. A nagyszámú érdeklődő láthatta Lipszky 1806-ból származó Terra Siculorum térképrészletét, továbbá az 1808-as határőrség térképét. Vetítésre került az 1930-as nemzetiségi térkép, melyet összevethettünk az 1992-es adatokkal. Az előadás színfoltja volt a Bákó megyei erdőlopásokat bemutató térkép, valamint a 2012-es régióátalakítással kapcsolatos ajánlások. Befejezésként műholdfelvételeken láthattuk a mai Székelyföldet. A látványos előadás végén a felmerülő kérdésekre válaszolt a székelyföldi térképek világában jártas Ördög Róbert. Iochom Zsolt Székelyhon.ro, 2013. március 15.HírsalátaSZÉKELYFÖLDNEK KORÁBBAN VOLT TÉRKÉPE, MINT MOLDVÁNAK. A minap a székelyföldi térképek világában jártas Ördög Róbert kutató elmondta: Székelyföld már 1459 óta térképeken is létezik, s mindezt közel nyolcvan térképábrázolással támasztotta alá. A legkorábbi 1320-ból származik, ezt követi egy 1375-ös katalán térkép. Az első Székelyföld-ábrázolás a Velence mellett lévő Murano szigetén, a Szent Mihály-kápolna mennyezetén található, amelyet 1452–1459 között készítettek. A kutató részletesen ismertette az 1528-ban készült Lázár-térképet, valamint Erdély első térképét, amelyet Honterus 1532-ben készített. Moldva első térképe 1595-ből származik, akkori feljegyzések szerint a lakosság negyven százaléka még magyar anyanyelvű volt. Megmutatta Lipszky 1806-ból származó Terra Siculorum-térképrészletét, továbbá az 1808-as határőrség térképét és az 1930-as nemzetiségi térképet is. (Székelyhon) NE FÉLTSEN MINKET BĂSESCU. Az államfő azt nyilatkozta: nem alkothatnak önálló régiót a magyar többségű megyék (Hargita és Kovászna), mivel nem fogják tudni fenntartani magukat. Kolumbán Gábor vállalat-gazdaságtant oktató főiskolai tanár, a Hargita megyei önkormányzat volt elnöke leszögezte: Székelyföld vidékies jellegű térség, ez nem is fog változni, ám az ilyen berendezkedésnek vannak hagyományai, és lehet rá jövőt építeni. Az államelnök nyilatkozata azt a szemléletet tükrözi, hogy az egy főre eső bruttó nemzeti össztermék (GDP) a fejlettség kifejezője, viszont ezek a mutatók már idejétmúltak, egyre inkább az emberek életminőségét próbálják mérni. „Székelyföldön a természetközeli, a természeti erőforrásokkal gazdálkodó önálló gazdasági modellben, az együttműködő közösségekben gondolkodunk, mert ennek vannak hagyományai, ehhez a székely embernek megvan a tudása. Teljesen más életmodellt és jövőképet modellezünk, olyan autonómiát, amelyben az emberek a GDP-től függetlenül boldogan élnek” – fejtette ki Kolumbán Gábor. (Székelyhon) BOKROS LAJOS MEGVÉDTE A SZÉKELYFÖLDET AZ EP-BEN. Román nyelven bírálta kedden az Európai Parlament strasbourgi plenárisán Bokros Lajos a Székelyföld közigazgatási felszabdalására irányuló bukaresti elképzeléseket. „A Romániában élő mintegy másfél milliós magyar közösség épp annyira őshonos, mint a román nép, amely több mint ezer éve nyelvében, hagyományában és szokásvilágában történelmi és földrajzi egységet alkot” – mondta felszólalásában a Magyar Demokrata Fórum EP-képviselője, Magyarország volt pénzügyminisztere. (EP-tájékoztató) Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. január 21.Gyergyószentmiklósig tágult a Gutenberg-galaxisA Magyar Kultúra Napján nyílik meg a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban a könyv történetének öt évszázadát átfogó, A táguló Gutenberg-galaxis címet viselő kiállítás. Milyen pályát „futott be” a könyv, mint információhordozó? – a mozgatható betűelemekkel való könyvnyomtatás feltalálója, Gutenberg előtti időszaktól napjainkig vonultat fel kiadványokat a kiállítás, melyen néhány gyergyói unikumot is szemrevételezhet a látogató. „Minőségi és látványos tárlatot kínálunk az érdeklődőknek. Olyan ősrégi nyomtatványokat is, melyet egyébként nem vagy csak ritkán láthat az ember” – mondta a kiállítás anyagáról Csergő Tibor múzeumigazgató. Tudatta, hogy a ritkaságok között kiállítják a Gyergyószentmiklóson található, egyházi tulajdonban lévő 1357-es örmény, illetve egy 1428-as kiadású latin nyelvű kódexet is. Felhívta a figyelmet, hogy ezek a kiadványok mindössze néhány napig lesznek láthatók, ezen a héten vasárnapig, illetve a kiállítás záróhetén, március 9-16 között. „A fejlődő technikával a könyv kicsit kiesett az emberek kezéből. A könyv történetének bemutatása mellett a nyomtatott könyvet kívánjuk népszerűsíteni a kiállítással” – szögezte le Csergő. A kódexektől az elektronikus könyvekig A székelyföldi múzeumok között egyre jobban megnyilvánuló együttműködésnek egyik lépcsőfoka, hogy a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum kiállítását Gyergyószentmiklóson is bemutatják – mondta el Róth András, az udvarhelyi múzeum muzeológusa, a kiállítás kurátora. Mint ismertette, a kiállítás tematikája a könyvnyomtatás előtti korszakból indul és a ma használatos elektronikus könyvekig kalauzolja a látogatót. A különböző tematikákkal más-más „részlegen” ismerkedhet a látogató. A gyergyószentmiklósi Baróti Hunor és csapata által megálmodott installáció egyik részlegében a kódexek, ősnyomtatványok, különböző könyvkötések láthatók, illetve egy, a középkori kódexírásról szóló kisfilm követhető. Egy másik részlegben az erdélyi nyomdák termékei kapnak helyet, közöttük a jelentős brassói Honterus-féle és a kolozsvári Heltai-nyomda termékei. A könyvet, mint tartalmi hordozót lexikonok, szótárak, térképek által mutatja be a tárlat egy következő részlege. Ugyanitt a könyvet, mint önálló művészeti tárgyat is megszemlélheti a látogató, a különböző könyvkötészeti technikák által. Az utolsó terem átvezet a mába, itt találkozik a hagyományos könyv a digitális hordozóanyaggal. Olvasógépeket, illetve elektronikus könyvek olvasására alkalmas szerkezeteket talál itt a látogató, ismerkedhet a Magyar Elektronikus Könyvtárban rögzített udvarhelyi és más anyagokkal. Ebben a teremben a modern könyvnyomtatás technikájának végigkövetését kisfilm teszi lehetővé, fa és fémből készült dúcok által pedig a 19-20. századi könyvnyomtató műhelyekre nyerhetnek rálátást az érdeklődők. Néhány kódex esetében audioanyagok is a látogatók segítségére vannak, meg lehet hallgatni például a Honterus-féle és a Heltai nyomda történetét. A kiállítás ideje alatt múzeumpedagógiai foglalkozásokat is terveznek, melyek során a gyerekek megismerkedhetnek a könyvnyomtatás folyamatával, a metszéssel, a betűk alkalmazásával, a könyvkötéssel. A foglalkozásokat a februári vakáció lejárta után hirdeti meg a gyergyói múzeum. Pethő Melánia Székelyhon.ro, 2014. január 23.Erdély leírása térképekenDescriptio Transylvaniæ – egy könyv és egy tárlat címe. Petelei Klára Erdély térképeit ismertető könyvét tegnap este, a magyar kultúra napjára időzítve mutatták be a Székely Nemzeti Múzeumban, ugyanakkor nyílt kiállítás e térképek másolataiból. A címet Jansonnius 1658-ban kiadott Nova et accurata Transylvaniæ descriptio című Erdély-térképéről kölcsönözték. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, intézményük az utóbbi időszakban igyekszik rendkívüli eseményekkel megtisztelni a magyar kultúra napját, idén is sikerült e rangos bemutatót megszervezni. A kiállított térképeket szemlélve, képzőművészként absztrakt műalkotásokat lát, melyek tárgya Erdély, a művész pedig a Történelem. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke térképgyűjtőként vállalta a házigazda szerepét. Az eseményt mérföldkőnek nevezte. A könyv beillik abba a sorba, amit Szathmáry Tibor: Descriptio Hungariæ – Magyarország és Erdély nyomtatott térképei 1477–1600, továbbá az Atlas Hungaricus 1528–1850 gyűjtemény és (az Adrian Năstase gyűjteményét feldolgozó) Ion Ciortan–Măriuca Radu–Octavian Ion Penda: Descriptio Romaniæ könyvek jelölnek. Hangsúlyozta, a Descriptio Transylvaniæ kizárólag olyan régi térképeket vonultat fel, melyek Erdélyt önállóan jelenítik meg, nem valamely más ország részeként. A szakma az 1850 előttieket régi térképeknek tekinti. 57 szerző 85 térképét válogatták be a kötetbe. Különböző gyűjteményekből kerültek be térképek Párizstól Bécsen át Kézdivásárhelyig, Finnországtól a budapesti Országos Széchényi Könyvtárig. Az előadó néhány térképet be is mutatott. Időben az első Honterus Chorografia Transilvaniæ című munkája 1532-ből, az utolsó Fried 1848-as térképe. Tamás Sándor jelezte, a térképeken előkelő helyen jelölték meg a székelyeket, vagy népcsoportként, vagy közigazgatási egységként. Cantelli da Vignola 1686-ból származó térképén Natione de Siculi, Coronelli 1690-es térképén Zeckonland o Ciculianna, sok más helyen Ciculi. Ezeket nem mi írtuk fel, s főleg nem utólag – hangsúlyozta, a térképek történelmi jelentőségére utalva. Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társaság tagja elmondta, a térképeket mindig a kor legjobb tudása szerint szerkesztették, s szerves részük volt az akkori tudománynak, kultúrának. Erdélyt először egy XIV. századi hajózási térképen tüntették fel. Kiemelte Lázár deákot, az esztergomi érsek titkárát, akinek 1528-ban kiadott térképét a Világörökség részévé nyilvánítottak. A könyvről szólva kijelentette, az nagyon fontos a magyar és az egyetemes kultúra számára. Petelei Klára, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár munkatársa szerényen kijelentette, csak részben ő a könyv szerzője, mivel nagyon sokan segítettek. Gróf Lászlót, a könyv bevezetőjének szerzőjét mentorának nevezte, a kiadás ötletgazdája és támogatója Tamás Sándor volt. Fontosnak nevezte, hogy a könyv három nyelven, a magyar mellett románul és angolul is megjelent, hiszen így mások is megismerhetik Erdély térképeit, történelmét. Măriuca Radu román térképész jelezte, minden térkép mögött van történet, mint például az 1596-ban kibocsátott Custos-féle Erdély-térképet Báthory Zsigmond fejedelem és Mária Krisztina Habsburg főhercegnő házasságára rendelték a Fuggerek, nyilvánvalóan érdekből – hogy megszerezhessék az erdélyi réz-, arany- és sóbányák kitermelési jogát. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. január 26.Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély leírásaDescriptio Transylvaniae – egy könyv és egy tárlat címe. Petelei Klára Erdély térképeit ismertető könyvét szerdán este, a magyar kultúra napjára időzítve Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban, majd pénteken, Kolozsváron a Minerva ház Cs. Gyimesi Éva termében mutatták be. Ugyanakkor mindkét helyszínen kiállítás is nyílt e térképek másolataiból. „Túl azon, hogy szép, abból a szempontból is egyedülálló ez a kötet, hogy a teljesség igényével készült: 85 olyan térképét tartalmaz, amelyek Erdélyt önálló régióként mutatják be” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki ezúttal térképgyűjtőként köszöntötte a rendezvényt. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Kiadó gondozásában megjelent Descriptio Transylvaniae című kötetbe 57 szerzőtől kerültek be Erdély-térképek, 1532-től 1848-ig, Johannes Honterustól kezdve Franz Friedig, hiszen a szakma az 1850. év előtt kiadott térképlapokat tekinti régi térképeknek. Tamás Sándor az eseményt mérföldkőnek nevezte. A könyv beillik abba a sorba, amit Szathmáry Tibor: Descriptio Hungariae – Magyarország és Erdély nyomtatott térképei 1477–1600, továbbá a Szántai Lajos által szerkesztett Atlas Hungaricus 1528–1850 gyűjteményes kiadvány, és a Ion Ciortan–Măriuca Radu–Octavian Ion Penda: Descriptio Romaniae könyvek jelölnek. Hangsúlyozta, a Descriptio Transylvaniae kizárólag olyan történelmi térképeket jelenít meg, melyek Erdélyt önállóan ábrázolják. Különböző magán- vagy közgyűjteményekből kerültek be térképek Párizstól Bécsen át Kézdivásárhelyig, Finnországtól a budapesti Országos Széchényi Könyvtárig, és a Teleki Tékáig. Tamás Sándor kiemelte, hogy a térképeken egykor előkelő helyen jelölték meg a székelyeket, vagy népcsoportként, vagy közigazgatási egységként (pl. Natione de Siculi, Zeckonland o Ciculianna, sok más helyen Ciculi). Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társaság tagja elmondta, a térképeket mindig a kor legjobb tudása szerint szerkesztették, s szerves részük volt az akkori tudománynak, kultúrának. Erdélyt először egy 14. századi hajózási (portolán) térképen tüntették fel. Kiemelte Lázár deákot, az esztergomi érsek titkárát, aki az első – Magyarországot és Erdélyt ábrázoló – 1528-ban kiadott nyomtatott térképet készített. Ezt az egyetlen példányban megőrzött térképlapot az UNESCO a Világ Emlékezete címmel illette. A könyvet méltatva kijelentette, az nagyon fontos a magyar és az egyetemes kultúra – ezen belül a térképtörténet – számára. Petelei Klára, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár munkatársa szerényen mondta, hogy csak részben ő a könyv szerzője, mivel nagyon sokan segítettek: „Gróf László, a könyv bevezetőjének szerzője a mentorom. A kiadás ötletgazdája és támogatója Tamás Sándor volt.” Fontosnak nevezte, hogy a könyv háromnyelvű. A magyar mellett románul és angolul is tartalmaz mindent, így mások is megismerhetik Erdély térképeit, történelmét. Măriuca Radu a sepsiszentgyörgyi bemutatón jelen lévő román térképtörténész miután őszinte elismerését fejezte ki Gróf László és Petelei Klára munkássága iránt, jelezte, minden térkép mögött van egy történet, mint például az 1596-ban kiadott Custos-féle Erdély-térképen, amelyet Báthory Zsigmond fejedelem és Maria Christierna Habsburg főhercegnő házasságára rendelte Fugger bankár, nyilvánvalóan érdekből – hogy megszerezhessék az erdélyi réz-, arany- és sóbányák kitermelési jogát. Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája Erdély.ma, 2014. május 13.Az önálló Erdély történelmét igazoló térképekA Descriptio Transylvaniae című kötet bemutatása A Teleki Téka freskós termében péntek délután rendkívüli könyvbemutató keretében ismertették a Petelei Klára által szerkesztett Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély leírása című magyar, román és angol nyelven írt kötetet. A tetszetős kivitelezésű, régi Erdély- térképeket tartalmazó, tudományos igényességgel összeállított mestermű alapos dokumentáltságról, kitartó gyűjtőmunkáról, három ember összehangolt, fáradhatatlan tevékenységéről tanúskodik. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Könyvkiadó révén 2013-ban megjelent közel kétszáz oldalas kötet Erdély önálló földrajzi régióként való megjelenítésének hiteles lenyomata, ugyanakkor szemet gyönyörködtető páratlan művészi alkotás. A bemutatott kötet tudományos szakdolgozatok elkészítésének elengedhetetlen forrásmunkája lehet, ugyanakkor a szakemberek, illetve a történelem és földrajz összefonódása iránt érdeklődők, vagy a régmúlt idők tárgyi bizonyítékait kutatók a régi kartográfusok precíz munkái révén válaszokat kaphatnak. A könyvbemutató külön színfoltja a három nyelven elhangzó méltatás volt. Lázok Klára, a téka osztályvezetője magyarul és románul köszöntötte az egybegyűlteket, és pár szóban ismertette az elhanyagoltnak tűnő, ám a téka legértékesebb termének építészeti jelentőségét. A terembelsőn feltárt freskótöredékek 1804-ből származnak, szebeni mester munkái, melyek restaurálásra várnak. A kor hangulatát idéző terem tökéletes helyszínnek bizonyult a könyvbemutató vonatkozásában. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, térképgyűjtő magyar és román nyelvű ismertetője szerint a könyv mérföldkő, eddig hasonló gyűjtemény kimondottan Erdélyről nem jelent meg. A Finnországtól kezdve Párizsban, Londonban, Bécsben, Debrecenben, Budapesten, de a tékában is fellelhető összes ismert, Erdélyt ábrázoló vagy megjelölő térkép, összesen nyolcvanhét, megtalálható e kötetben. A magát "csak" térképgyűjtőnek mondó ötletgazda szerint nem kell a történelmet kitalálni, hiszen a térképek a múlt sokatmondó bizonyítékai. Vetített képes előadása során önálló Erdély- térképek váltakoztak. A legrégebbi az 1532-ben Bázelben kiadott, Johannes Honterus brassói szász polihisztor által fába metszett Chorographia Transylvaniae Sybembürgen című, melyből egyetlen példány maradt fenn, de megjelenik a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem és Mária Krisztierna házasságkötése alkalmából Fugger báró által nászajándék gyanánt finanszírozott lobbitérkép is, mely révén a bankár Erdély altalajkincseinek kitermelésében reménykedett. Münster fametszet-térképei, számtalan egyedi darab magán- és közgyűjteményekből, összesen ötvenhét szerző munkája, az 1848-ban Bécsben megjelent Franz Fried Carte de la Transilvanie feliratú térképlappal zárva a sort. A térképtörténészek ugyanis az 1850-es évet tartják a régi térképek korszakhatárának. A bemutatott térképek egyik érdekessége, hogy kisbetűvel a helységnevek nyelvét is feltüntették: Vásárhely-h, illetve Neumarkt-a. Már Honterus térképén a Transylvania felirat alatt a székely nép, tájegység megnevezés, a CICVLI (szikuli) majd’ minden térképen fellelhető. Petelei Klára, a Teleki Téka könyvtárosa, a könyv szerkesztője elmondta, hogy az öt évvel ezelőtt nyílt időszakos Erdély- térképkiállítás során fogalmazódott meg e gyűjtemény könyv formában való kiadásának célszerűsége annak érdekében, hogy minél szélesebb célközönséghez eljuthasson az egyedi, rendkívül értékes térképgyűjtemény. A kötet ötletgazdája, támogatója Tamás Sándor térképgyűjtő, Gróf László szakmai ismereteivel, kapcsolatai révén is hozzájárult a kötet megvalósításához, valamint maga a szerkesztő. A Nagy-Britanniából érkezett nyugat- magyarországi, sárvári születésű Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társulat tagja magyar és angol nyelvű előadása előtt reményét fejezte ki, hogy a kötetekből a jelenlévők vásárolnak is. A kötetben is megjelent szaktanulmánya vetített képek révén Erdély megjelenítését ismertette a világ-, illetve az európai térképeken. Értékelte a borjúbőrre vésett, fa-, illetve rézlapokra metszett középkori térképek készítőinek rendkívüli szakmai tudását és kézügyességét. A rézlapokra vésett térképek precíz munkát igényeltek, ugyanis tükörképben készítették, és ha megsérült, nem lehetett kijavítani. Az első világtérkép, melyen Erdélyt említik, egy XIV. századi hajózási térkép. A Mátyás király megrendelése nyomán 1528-ban kiadott, Lázár deák által készített térkép több évtizedes munka eredménye. Külön érdekesség, hogy az addig megjelent térképeken lévő legtöbb negyven helységnév megjelenítését túlszárnyalta az esztergomi érsek tikára. Térképén ezerháromszáz helységnevet tüntetett fel, melyek közül kétszázötvenet az Erdélyt bemutató részen. A helységneveket is a lakott területek népességének anyanyelvén írta. Ahol zömében magyarok laktak, azokat a helységneveket magyarul, a szászok által lakott településneveket németül, a Nyugati- Érchegységben elszórtan román településnevek is fellelhetők. A vízrajz majdnem teljes egészében megegyezik a jelenlegi térképek vízrajzával, amit rendkívül körülményes elkészíteni a vízszint állásának függvényében – mondta az egykori katonai térképész. Az Erdély-rajongó Gróf László szerint a világ különböző részein lévő térképek felfedezése, megfejtése komoly szaktudást igényel. A térképek kutatása során jutottak el Erdélybe és szereztek barátokat. Bod Péter készítette el az első magyar nyelvű világrész-térképeket. Bod Péter-i szellemiségben munkálkodtak e kötet életrehívói is, miszerint "Illendő dolog az, sőt szükség, hogy a’ ki az idegen országokat akarja meglátni, elsőben tudja a’ maga Hazáját. Ha azért Erdélyi ember akarná egyben járni e’ Világot, elsöben kellene néki megszemlélni s’ ki tanulni Erdélyt". Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely) 2014. július 22.Átkeresztelt történelemKét amcsival járom a tágabb Erdélyország útjait. Egy – az indiánok szerint – sápadtarcúval, s egy, a mai szóhasználattal, afro-amerikaival. Vártól várig kocsikázunk, nem egyszer olyan vidékeken, ahol ma már alig-alig élnek magyarok vagy németek. De a história konok egy dolog. Temesváron a vár maradványait látva mesélem, hogy 1492-ben Kinizsi Pál, temesi főispán lakóhelye volt. De 1514-ben itt égették meg tüzes vastrónon Dózsa Györgyöt. Amint gurulunk arrább, Lugoson mondom, hogy a Bánság 1658-ig Erdélyhez tartozott, utolsó bánja Barcsay Ákos fejedelem volt. Csodálkoznak, amikor mutatom, hogy az akkor Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Oravicabányán épült – 1817-ben – Erdély első teátruma, amely még I. Ferenc császárt is szórakoztatta. S megyünk tovább, Déva felé, amely ugyebár egyike az első transzilvániai királyi váraknak, amelyet a tatárjárás után IV. Béla épített újjá. De itt született a magyar Luthernek hívott Dévai Bíró Mátyás, s tartották fogva az unitáriusok első püspökét, Dávid Ferencet. Aztán Szeben jön, a II. Géza magyar király által Erdélybe telepített szászok létrehozta város. S utunkba esett Fogaras, ahol 1538-ban Majláth vajda húzatott fel máig is álló kővárat, s ahol később, 1690-ben meghalt Apafi Mihály, Erdélyországnak fejedelme. S meglátogattuk a büszke Brassót, a Cenk aljában romjaiban megmaradt, valaha huszonnyolc tornyos és hét bástyás várával, a Fekete templomával, egy sziklakúpon elhelyezkedő barcarozsnyói erődítményt, majd az innen nem messzire lévő, s Nagy Lajos király engedélyével felépített s máig szinte egészében megmaradt törcsvári várkastélyt. De végigjártuk a székely kastélyokat, kúriákat és erődítményeket is, majd Segesvár, Kolozsvár, Nagyvárad, Gyulafehérvár, Enyed, Beszterce köveit, útjait, még a kisebb erődítményekbe, mint Sebes és Dezső vára is eljutottunk. Csak úgy sorolhattam történelmünk, kultúránk nagy neveit, mint II. Rákóczi György, Mátyás király, Hunyadi János, Bethlen Gábor, Heltai Gáspár, a két Bolyai, Budai Nagy Antal, Johannes Honterus és Bakfark Bálint, hogy néhányat említsek. Érdekes, mondja az amcsik közül az egyik, de mit építettek itt a románok? Román Győző, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. október 18.Barcaság – szem előtt, s mégis rejtveVeres Emese Gyöngyvér Marosvásárhelyen született, középiskolai tanulmányait Brassóban végezte (1984), 1989 és 1992 között Németországban élt, majd Budapesten az ELTE bölcsészkarán szerzett diplomát 2000-ben. Elsősorban a barcasági csángók történetét és szokásait kutatja. A Barcasági Könyvek sorozatban eddig öt kötet jelent meg, közülük kettőnek a szerzője. 2005-ben látott napvilágot a Ma leszek házadban először vendéged. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben című kötete, majd 2008-ban jelent meg „Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája című könyve. Az általa írt, illetve a Barcasági Könyvek sorozatában megjelent munkákat forráskiadványoknak tartja. Jelenleg Magyarországon él, de kutatóként, szakíróként, újságíróként ma is a Barcaságot tekinti hazájának, rádiós műsoraiban igen markánsan jelenik meg Erdély és a Székelyföld közélete és kultúrája. Egyike azon kevés kutatóknak, akik a tíz faluban élő barcasági csángok múltját és jelenét kutatják, akiket elsősorban az evangélikus vallás tart össze, valamint a közös történelmi jobbágy sors. E kis tájegység sajátosságai, amelyek a szászokkal és a románokkal való együtt- és egymás mellett élés során alakultak ki, soha nem részesültek kellő figyelemben, holott igen értékes népi és egyházi kultúrájukat igencsak kikezdte az urbanizáció. Ezek a települések Brassó agglomerációs övezetében helyezkednek el, olyan környezetben, amelyben igen erős a fejlődési „kitettség”, a felértékelődött ingatlanokon igen erős az átalakulási kényszer, logisztikai központok települnek le a környéken, a „rurbanizáció” során új lakóparkok épülnek, amelyek végérvényesen megváltoztatják a települések hagyományos építészeti képét, a lakosság összetételét és az életmódot. – A Ma leszek házadban először… most új kiadásban jelent meg. Ez egy bővített változat vagy még a régi? Az első kiadás igen hamar elfogyott. Tulajdonképpen ez volt az első bővebb kötet, amely a rendszerváltás után megjelent a barcasági csángók szokásairól. Újszerű volt a téma feldolgozása is, ráadásul egy élő egyházi szokás, amelyen mindenki részt vett, aki evangélikus. Róluk szólt, de nekik. A gyűjtés viszont valahogy soha nem fejeződött be, így az anyag bővült. Mivel ez volt az első ilyen jellegű kötetem, az évek során a hibákat is észrevettem. Ezért gondoltam, hogy szükség lenne egy második kiadásra. Manapság azt hiszem, csodaszámba is megy a hasonló vállalkozás. – Milyen fejezetei vannak? Egy falut érint, vagy az összeset? – Természetesen mind a tíz barcasági csángó falut, ahogy tőlem ezt már megszokhatta az olvasóközönség. A felkészüléstől a felnőtté válást lezáró következő virágvasárnapig tart a leírás, természetesen történelmi és egyéb felekezeti vagy nemzetiségi kitekintésekkel. – Úgy látom, hogy a barcasági emberek teljes életútját kívánod követni ebben a kutatási folyamatban. Mi lesz a következő tanulmánykötet témája? – Most fejeztem be a disszertációmat a temetés sorsfordító rítusáról. A védésig még ezzel foglalkozom hangsúlyozottabban, aztán jön a születés és a házasság rítusa. – Élénken foglalkoztatnak téged az erdélyi történelmi „gócpontok”. Többek között az első világháború, annak előzményei, a román-magyar konfliktus, Erdély elvesztése. Levéltárakban kutattál több országban is. Melyek a mostani témáid? – Hogy mennyire élénken, azt néha én sem tudom megítélni, mert egyik téma a másikból következik. A román betörésre épp a konfirmáció gyűjtése közben figyeltem fel. Aztán adatközlői szövegek nyomán foglalkoztam az 1848-as eseményekkel, és így tovább. Amikor ezekről az időszakokról írok, megpróbálom holisztikusan és interdiszciplinárisan láttatni a kérdést. Nem önmagában a történelmi eseményt írom le, hanem a források mellett ott vannak a visszaemlékezések, a szájhagyomány, a sajtó és az egyházi irattár. Nyilván most hangsúlyosabb az I. világháborús témák rendezése, de egy-egy levéltárban mindig párhuzamosan futnak a keresések. Hiszen például Bécsbe nem jut el az ember lánya bármikor, így igyekszem mindent kideríteni, ami érdekel. – A szászok sokkalta előttünk járnak önmaguk lebontásában. Milyennek látod a brassói szászok helyzetét? Tényezők-e egyáltalán manapság? És Erdélyben? Még államelnök-jelölt is felbukkant a soraikból, bár Klaus Johannis inkább most jó románként próbál viselkedni a siker érdekében… – A szászokkal való viszonyunk, viszonyom furcsa. 1886-ig egyházszervezetileg a szász egyházhoz tartoztak a barcasági magyar gyülekezetek is. Ma már a fiatalok számára ez egy ismeretlen tény. Sőt, számukra a szászok mint nemzetiség is ismeretlen lesz lassan. Már annyira sem érzékelik a jelenlétet, mint annak idején mi, amikor Brassóban még hallottunk német szót az utcán, tudtuk melyek a német-tagozatos iskolák. Egy-egy személyes ismeretségtől, barátságtól eltekintve azonban ezek a viszonyok az egymás mellett élés viszonyai voltak. Ha gyerekkoromból kellene említenem akár egy szász szokást is, nem tudnék. Ott voltak az orrunk előtt az emlékműveik, nem tudtuk, hogy mit ábrázolnak. A példákat sorolhatnám. Nyilván egy falusi, zártabb közösségben, ahol volt magyar és szász jelenlét, mások a példák. Városi szinten számomra csak ezek. Ennek ellenére érdekes a helyzetem. A brassói Honterus Levéltár igazgatójával, Thomas Sindilariuval való megismerkedésem óta rengeteget kutatok a levéltárban, ahol sok magyar anyag van. Még székely vonatkozású is. Részt veszek szász konferenciákon. Most épp úgy adódott, hogy az 1916-ban elmenekült szászok történeteit is én kezdtem gyűjteni, mert ők sem dolgozták fel ezeket. 2016-ra egy közös kötetet tervezünk. Ha brassói, barcasági viszonylatban nézem a dolgokat, akkor azt látom, hogy még ha el is mentek, azok, akik innen származnak és tudományos munkát folytatnak, igen erősen kötődnek Erdélyhez. Összegyűjtik az anyagokat, és Gundelsheimben létrehozták az erdélyi szász központot. Egy konkrét példát mondanék. Amióta a román levéltárakban egyszerű a kutatás és digitalizálás, azóta a brassói állami levéltár szász anyagát módszeresen digitalizálják, és egy példány a Honterus Levéltárba kerül, egy pedig Gundelsheimba. Ezt mi is megtanulhatnánk tőlük. Bármely magyar vidékre érvényes, és csak napi 7 lej kellene. És szállott emberek, persze, akiknek ez fontos. – A tömbmagyarság, az „anyaország” tesz-e, tehet-e valamit a barcasági csángókért? Vagy ezek a bomlási folyamatok most már megállíthatatlanok? Lásd a moldvai csángók körében lezajlott földcsuszamlás-szerű változásokat. Lásd a Gyimesek „modernizálódását”, amikor gyakorlatilag kipusztul a népi kultúra, s a korábban felgyűjtött (szellemi) hagyaték javát a centrumokból (Kolozsvár, Budapest) kell visszahonosítani. – Ha összességében kell megválaszolnom a kérdést, akkor azt mondom, hogy nem. Egy-két esetet kivéve, amikor ott volt a magyarországi politikus (vagy azért, mert éppen Brassóból származik, és így hazahívták, vagy mert épp pürkereci gyökerei vannak), nem tudok arról, hogy odafigyelnének a vidékre. Nem élek otthon, tehát lehet, hogy rossz a meglátásom, de a gyűjtéseim is ezt támasztják elő. Hozzáteszem: erdélyi magyar politikus is igen sokáig nem figyelt a térségre. Amikor a szórvány érdekessé kezdett válni, akkor mintha hangsúlyosabbá vált volna a politikai jelenlét. A jó talán az, hogy bár érezhető a magyar pártok egymásnak feszülése ott is, de fontos ügyekben mintha össze tudnának fogni. Hangsúlyozom, ezt a kívülálló szemével látom. Hiszen, ha otthon vagyok, akkor leginkább a gyűjtéseimmel foglalkozom, szeretnék még annyit átmenteni a szájhagyományból, az egykori emlékekből, amennyit csak lehet. A módszeres gyűjtéssel viszont az látom, hogy húsz évvel ezelőtt kellett volna ezt az utat választanom, nem pedig csak egy-egy lelkész, tanító által nagy tudásúnak minősített embert felkeresni. Akkor még sok tárgy bújt meg a házakban, ma már talán ezeknek fele sincs meg. Próbálják a viseletet visszahozni, az asszonyok varrják a ruhákat. A brassói Búzavirág tánccsoporttal rekonstruáltunk néhány táncot. Próbáljuk menteni, amit lehet, újra- és átértékelni. Inkább az a gond, hogy a megszűntek helyére nem léptek olyan szokások, amelyeket ki lehetne emelni. És ezzel nem arra célzok, hogy mondjuk a zenében a popkultúra vette át a népdal és a néptánc helyét. Talán a lakodalom tud bizonyos értelemben mindig megújulni, mert mindig akadnak vőfélyek, szószólók, akik újabb szövegekkel állnak elő. Meghonosodtak szokások, amelyeknek nem volt előzménye, éppen ezért ezeket már nem az egykori néphagyomány felől kell vizsgálni. Építészetileg is változik a kép, nem tartják meg az oromdíszeket, eltűntek a csángó kapuk. Paradox módon ezeket a hosszúfalusi románság őrzi nekünk, mi meg vitázunk, hogy „mokánkapunak” nevezik, pedig csángó. Miközben csak beszélgetni kellene velük is. a mokán öregek el is mondják: ezeket csángók készítették, nem ők. Ők nem értettek az ácsmunkákhoz. Viszont ott is végbement egy lakosságcsere. A beköltözött honnan tudná, hogy ez nem román kapu? Elvégre csak ott látja őket. Ezt a kérdést is meg kellene tanulnunk már komplexebben nézni, és akkor talán a viszonyokon is lehetne javítani. Vagy ezek után vállaljam a megkövezést? A beszélgetést Simó Márton készítette A szerző október 22-én, 17 órától, a sepsiszentgyörgyi Tortoma könyvesboltban (Csíki utca 5.) találkozik olvasóival. Beszélgetőtársa Demeter László lesz. Az est plakátja ugyan a Ma leszek először házadban vendéged című kötetet emeli ki, de ez alkalommal a kiadó vezetője a többi kiadványról, és általában az általa végzett kutatásokról, eddigi életútjáról beszél. A rendezvény végén megvásárolhatók a Barca Kiadó új és régebbi kiadványai. Veres Emese Gyöngyvér (sz. Marosvásárhely, 1966. máj. 8./ 2009-től a Barcaprint kiadó /Dunavarsány/ ügyvezetője. Magyarországon él, de hazájának a Barcaságot tekinti. Barcasági körkép (Budapest, 1996); Gergely napjától Péter-Pálig. Ünnepek és jeles napok a barcasági csángóknál (Szecseleváros 2002); Ma leszek házadban először vendég. Felnőtté válás a barcasági csángó gyülekezetekben (Budapest, 2005. Barcasági Könyvek); „Mikor Oláhország háborút izene.” A barcasági csángók kálváriája (Budapest, 2008). Székelyhon.ro 2016. február 3.„Türkös nem falu...”Hétfalusi barátaimtól hallottam, hogy ez a kijelentés nem falucsúfoló. Vicces beugratóféle, ugyanis Türkös Négyfalu részeként azért nem falu, mert nevében nincs benne a falu szó, miként Bácsfalunak, Csernátfalunak, avagy Hosszúfalunak. Jó, jó, de mégis falu – folytatták, mert Négyfalu része! De városrészként is lehet emlegetni, mert Négyfalu város, s annak Türkös is része! A négy falu teljesen összeépült a századok során, s ha valaki nem találja meg a városrészeket jelölő eligazító táblákat, úgy jár, mint mi: eltéved. A régi Türkös és Kossuth-emléke Türkös története Négyfalu históriájának része, melyről sorozatunk bevezetőjében szóltunk. Magyar evangélikus egyháza fiatalabb a többinél, egy ideig Csernátfalu anyaegyházához tartozott, de a reformáció tanai Johannes Honterus kemény kezű intézkedései nyomán gyökeret vertek itt is. Később Türkös is önállósult, ezzel magyarázható, hogy 1885-ben épült temploma nem hasonlít a szomszédokéhoz. Miután Négyfalu kivált a szász egyház hegemóniája alól (1886), első lelkésze, Deák Sándor – földink, a Torja részeként ismert Karatna szülötte – 48 évig folytatta szolgáló paplaképítő áldásos tevékenységét. Evangélikus templomának egyedi neogótikus oltára a neves hosszúfalusi faragóiskola híres tanára, Kupcsay János tervei szerint készült. A papi lakot történelmi emlékhelynek is nevezhetnénk, mert kertjében virágoztak azok a rózsák, melyeknek megszárított sziromleveleivel kitömték az evangélikus vallású Kossuth Lajos halotti párnáját. Szemfedelét is hétfalusi csángó asszonyok hímezték a Csángók Nagyasszonyaként emlegetett Sipos Jánosné Bereczki Anna vezetésével. Nevét emléktábla őrzi a bácsfalusi temetőben. Türkösön a katolikus restauráció idején újra gyökeret vert a „régi vallás”, és a Bara-dombra Mária Terézia engedélyével 1754-ben katolikus fatemplomot építettek. Ennek helyén áll a sorozatos alakítások eredményeként épült mai plébániatemplom (képünk), védőszentje Szent Mihály. Udvarán működik a közösségi élet másik központja, a Márton Áron Ifjúsági Ház. Létrehozója szintén földink, a tragikus hirtelenséggel elhalt T. Gajdó Zoltán mikós diák, négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, aki Kézdisárfalva–Szászfalu közös templomának cintermében alussza örök álmát. Utódja, T. András József plébános – aki 2006 óta pásztorolja a plébánia híveit – elmondta, hogy beleszámolva a hosszúfalusi Apor Vilmos filiális templom köré csoportosuló közösséget is, híveinek lélekszáma nyolcszáz körül ingadozik. Élő közösség Rácsodálkoztam, mennyire gazdag Hétfalu, s így Türkös históriás kínálata, s hogy mennyire állnak helyt hitükben és ragaszkodnak identitásukhoz hétfalusi csángó testvéreink. Id. Domokos Jenőt, aki negyedszázadig volt Türkös evangélikus lelkipásztora, személyesen is ismertem. A parókia kapujában utódja, az új lelkész, Kóródi Levente szeretettel fogadott, kalauzként pedig Kovács Lehel István Hétfalu kitartó és hűséges krónikása szegődött mellém, segített válogatni a gazdag helytörténeti érdekességek között. A település azonban más értékekkel-meglepetésekkel is várt. A főút melletti evangélikus templom cintermében három kőoszlopot állíttattak 2004-ben az 1848-as szabadságharc és a két világháború hőseinek emlékére. A magyar szabadságharcban és forradalomban huszonegy türkösi evangélikus és katolikus vesztette életét, akik nevét az egyik kőoszlopon örökítették meg. A Türkösön székelő néprajzi múzeum trapéz oromfalas régi épülete 1804-ből való, itt székelt egykoron Brassó Kúriája, Orbán Balázs szerint „a durva hatalmaskodás e bűnfészke”, ahol a hétfalusiak dézsmáit hajtották be a Cenk alatti város hatalmasai. Ebben az épületben rendezték be 1964-ben Négyfalu néprajzi múzeumát, amelynek – bár tulajdonukban volt Kiss Béla és Bálint András gyűjtéséből származó eredeti csángó néprajzi anyag – 1990-ig sok köze nem volt a hétfalusi csángókhoz. A rendszerváltás után változott a helyzet. Senki nem várta el, hogy kimondottan Csángó Múzeum legyen a neve, témaköre, hiszen Négyfaluban élnek román ajkúak is. Most mind a két etnikum emlékeit, életét-múltját tükrözi az intézmény. Magyar nyelvű kiadványt is kínáltak látogatásunk idején, bántó volt azonban, hogy a tárlatvezető nem ismerte a magyar nyelvet. A csángó-székely zászlóalj születése Türkös biztosított helyet a Kúria melletti telken a 126-os, csángókból és székelyekből álló zászlóalj megszervezésére – derül ki Kelemen György (1833–1916) negyvennyolcas csángó honvéd visszaemlékezéséből (A Barcaság 1848–1849-ben. Szecseleváros, 1998). A zászlóalj őrnagya földink, a sepsiszentkirályi Vida Dániel volt, akit Bem nevezett ki. Vida a kézdivásárhelyi katonai nevelde végzettje, a háromszéki határőrezred hadnagya, Kézdivásárhely térparancsnoka volt. Tetteinek méltó elismeréseként a fogarasi harcok hőseként emlegetjük. Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkész egy 1907-ben Fogarason keltezett emlékfüzetre hívta fel figyelmünket, amely Vodráska Vencel fogarasi főgimnáziumi tanárnak azt az emlékbeszédét tartalmazta, melyet a Honvéd Alap javára rendezett fogarasi ünnepségen mondott 1905-ben. Ekkor ugyanis gyűjtést indítottak egy negyvennyolcas emlékmű felállítására, melyen méltó helyet foglalt volna el Vida neve is. Az emlékműből vagy nem lett semmi, vagy elsöpörte a történelem. Az emlékbeszédből idézzük Vida hősiességének egy momentumát, amely jobbára ismeretlen a hétfalusiak számára. „Bem rendeletet küldött, hogy a Fogarason állomásozó zászlóalj két százada siessen a Törcsvári-szoros védelmére (...), a visszamaradt 600 ember két ágyúval és egy század Kossuth-huszárral fedezze a fogarasi várat, valamint az Olt völgyétől Vledényig igyekezzék az ellenséget feltartóztatni... Engelhardt cári tábornok Mundra mellett homlokzatba támadta az Olt bal partján a Vida őrnagy vezette magyar haderőt. Végtelen volt a két megütközött had között az aránytalanság. Engelhardt 20 ágyújával és 12 ezer emberével szemben csak 600 honvéd és két ágyú képezte a magyar haderőt... Vida látván az ellene fellépő haderő nagyságát (...), reggelfelé megkezdte csatarendben a visszavonulást. Az ulánus csapatok és az oroszok mindenfelől bekerítették a honvédséget... Vida Dániel is, míg csak volt kivel harcolni, addig helyéről nem mozdult (...), átvágva az ellenség sorain, az Olt felé húzódott. Itt azonban 12 kozák állotta útját, kikkel viaskodva három dsidaszúrás után lehanyatlott lováról. A kozákok lovával elnyargaltak, más martalócok, meglátván őrnagyi ruháját, levetkőztették, és addig ütötték, vagdalták, míg halottnak hitték. Pénztárcáját ellopták. Eszméletét vesztve, iszonyúan összevagdalva feküdt vérében a hős, mígnem a reggeli hűs levegő eszméletét visszaadva, az Olt partjához vonszolta sebektől vérző testét. Itt találtak rá az ulánusok, ahonnan az őrtanyára, majd a várba szállították...Lüders faggatta a fogarasi várban Vidát: maroknyi népével hogyan mert az ő hadseregével szembeszállni? Vida azt felelte: Kegyelmes uram, mit tartana Ön azon törzstisztjéről, aki a parancsszóra kirendelt harcmezőről gyáván elfut? Az orosz tábornagy helyeslően intett, rendelkezett, hogy gyógyítsák meg, és a kozákok által elrabolt pénzének egy részét is megtérítette. Nem így a bevonuló osztrákok, akik galádul bántak vele. A brassói fellegvárban egy halálkamrába dobták, lázba esett, s ilyen állapotban vitték a nagyszebeni börtönbe.” Itt kimondták rá a halálos ítéletet, melyet nyolcévi várfogságra változtattak. 1853 februárjában szabadult az olmützi börtönből. Keze alatt sok hétfalusi és háromszéki harcolt. Utóbbiak között a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Lajos, a barátosi Mirtse Dénes százados, testvére, a sepsiszentkirályi Vida József, Sükösd János, Újvárosi Ferenc, az albisi Vén Ferenc, a kézdivásárhelyi Szőcs Dani és a hősi halált halt bölöni Tana Benedek. Vida porai a sepsiszentkirályi családi sírboltban nyugszanak. Szülőfalujában, Sepsiszentkirályban és a fogarasi unitárius templom előcsarnokában márványtáblát állíttattak emlékére. Négyfaluban-Türkösben nincs emléke a 126-os csángó-székely zászlóaljnak. Öröklő utókor Türkösön kaptuk lencsevégre a Zajzoni Rab István-iskola udvarán a költő mellszobrát, a helybeli Szász-Benedek István alkotását. Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban a címe annak a kötetnek, amely 1992-ben jelent meg Hochbauer Gyula szerkesztésében, kútfőjeként a hétfalusi népoktatás történetének. A zajzoni középiskoláról Pap Árpád iskolatörténetéből böngésztünk, majd ismerkedünk a hely híressé vált diákjaival: az egykori királyi táblai ülnökkel, a bácsfalusi Gyerkó Györggyel és Jakab András szobrásszal, Thököly Imre erdélyi evangélikus fejedelem udvari lelkészével, a türkösi Hajdu Istvánnal, a csernátfalusi Pap Sámuellel, Bálint Istvánnal és Bencze Mihállyal. „Amikor Johannes Honterus brassói reformátor 1544-ben meglátogatta Hétfalut, már egyházi iskola működött egy tanítóval. Az ősi skóla Csernátfaluban volt, azon a helyen, ahol a jelenlegi középiskola egyik épülete áll – írja iskolatörténetében Pap Árpád. Az azóta eltelt évszázadok alatt megszakítás nélkül folyt a magyar nyelvű oktatás, mindig léteztek magyar iskolák, általában a templomok mellett, szoros és sikeres együttműködésben a helyi történelmi egyházakkal, így találta meg a barcasági csángó magyarság a túlélés egyetlen lehetséges módját. A kommunizmus évei alatt az akkori hatalom folyamatos nyomást gyakorolt a magyar közösségre, következetes és állandó lépéseket tett a magyar iskolahálózat meggyengítésére. Ennek a diszkrimináló kisebbségi politikának a következményeként 1978-ban megszűnt a négyfalusi magyar elméleti középiskolai tanítás. Az 1989-es romániai események után a helyi magyar közösség újra anyanyelvén akarta taníttatni gyerekeit. Beindulhatott 1990-ben a Négyfalusi Magyar Líceum, majd 1992-től a Zajzoni Rab István Elméleti Középiskola.” Ebben napjainkban magyar óvoda, elemi és líceumi osztályok működnek. Többek között ennek a líceumnak volt diákja Géczi Levente Székelyudvarhelyen élő jogász és Gödri B. Alpár fungens tatrangi lelkipásztor is. Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 28.Templomaink – Uzon (Református hírnök)A történelmi Sepsiszékhez tartozó Uzon a Feketeügy partján, 515 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Nevét a szájhagyomány szerint, amelyet Orbán Balázs is megemlít, egy Úz nevű vezérről kapta. A legrégebbi írásos adat a településről az 1332. évi pápai tizedjegyzékben található, ahol Uzun néven szerepel. Az uzoni egyházi gyökereket a 14. században kell keresni, hiszen az említett 1332-es tizedjegyzékben már önálló egyházközségként szerepel. Lakói ekkor a római katolikus vallást gyakorolták, de a 16. század második felében, valószínűleg a brassói Johannes Honterus tanainak köszönhetően, protestáns hitre tértek. A református templom és a torony az évszázadok során jelentős átalakításokon ment keresztül, ezért eredeti stílusa, formája felismerhetetlen. Csupán régészeti feltárás tisztázhatná, hogy Uzon első temploma milyen alaprajz szerint készült. Feltehetően a 15. század végén került sor a templom gótikus átépítésére. Erre az időszakra tehető az egykori kaputorony és várfalak építése is. A templomot várfal vette körül, amit 1901-ben lebontottak, s amelyről Orbán Balázs így írt: „Az ostromot látott ódon falak köridomú 250 lépés kiterjedésben körítik a templomot s még most is 5–6 öl magasságban állnak.” Báthori Gábor fejedelemsége alatt, 1612. szeptember 13-án a Géczi András által vezetett brassói szászok betörtek Székelyföldre, az uzoni vártemplomot bevették, és iszonyú rablást vittek végbe. Ugyanezen év október 16-án, ezúttal Michael Weiss királybíró vezetése alatt a brassóiak Uzont újból elfoglalták. 1671. június 28-án jegyzik: „egyéb pénze az eclesianak mind elkölt a torony építésire, mivel ekkor rakatott fennebb és sendelyeztetett a torony”. Egy 1680-as jegyzőkönyvi bejegyzés szerint „ezen esztendőben a templom mennyezete renováltatott”. 1696-ban a templom körül lévő várfal nyugat felől való része 13 ölnyire a földig leomlott és kidőlt. 1704-ben a Rákóczi-féle szabadságharc idején az ütközetek közepette tűzvész pusztított a faluban, és a templom is ennek esett áldozatul. Az egyházközség levéltárában található Egyházlátogatási jegyzőkönyv (1701–1755) feljegyzései szerint „Az feljebb elmúlt háborúságos esztendőkbe, úgymint az 1704 elégetvén helységünket és Falunkot elégett és pusztult volt drága és ritka épületű Templomunk is...” Az 1710-es jegyzőkönyvi bejegyzés szerint viszonylag nyugalmasabb évek köszöntöttek a falu lakóira, és hozzákezdhettek Isten házának az újjáépítéséhez. 1711–1720 között a romokra újraépítkeznek, a templomot újrazsindelyezik és lepadolják, ablakokat készíttetnek, újrarakatják a kő szószéket. 1738-ban viszont földrengés rázza meg a falut akkora erővel, hogy a harangok is megszólalnak. Ekkor még sikerült rendbe hozni a keletkezett károkat, de egy újabb, 1802-ben bekövetkező földrengés annyira megrongálta a templomot és a tornyot, hogy részben mindkettőt le kellett bontani. A ma is látható templom 1829-re készült el, a jelenlegi 38 méter magas torony pedig 1842–44 között épült. A földrengések azonban a 20. században sem kímélték a templomot, ennek következtében több alkalommal is javításra szorult. Legutóbb 2005-ben került sor a külső, majd 2009-ben a belső javításra, 2013-ban pedig a torony teljes felújítására. A templom régi harangjait az első és a második világháborúban rekvirálták. Helyükbe egy 1922-ben a bukaresti Nicolae Spireanu harangöntödéjéből vásárolt 260 kg-os, valamint egy 1970-ben a kolozsvári Remmar Jenő műhelyében öntött harang került. A templom orgonája 1911-ben készült, azonban az első világháború idején, a román katonák átvonulása nyomán elpusztult, és csak nagy áldozatok árán sikerült újraépíttetni az 1925-ös évben. A brassói Cioflec testvérek által készített kilencregiszteres orgona 1992-ben elnémult, és csak 2004-ben sikerült teljesen kijavíttatni és ismét megszólaltatni. Ekkor került sor a templomban található két fából készült karzat és a szószékkorona felújítására is a hollandiai Oude Tonge testvérgyülekezet hathatós támogatásával. Ungvári Barna András Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. május 6.Fiatal történészek tanácskoztak NagyváradonKétnyelvű előadásokkal kezdték lebontani a magyar és román történetírás közti falat. Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg Nagyváradon 2016. április 28-29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciát. Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem Történelem tanszékével közösen szervezte. Párbeszéd kialakítása a cél A magyar és román nyelvű konferenciát a Nagyváradi Egyetem Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében nyitották meg. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, doktorandusz (ELTE), a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat azzal, hogy két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyülteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén találkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A történelem a kommunista ideológia nyomása alatt íródott. A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia George Barițiu Történettudományi Intézetében vagy az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölelték mind az államot és egyházat, mind az urbanizációt, térszerkezetet, építészettörténetet, népesedési folyamatokat, mint a társadalmat, eliteket vagy éppen a hadászatot. Kétnyelvű előadások és élénk vita A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja, dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Demjén Andrea, a Román Akadémia George Bariţiu Történeti Intézet Doktori Iskola ( Kolozsvár) doktorandusza és egyben a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum munkatársa a történetírás egyik elhanyagolt területét, az erdélyi vesztegintézeteket mutatta be. Részletesebben a Gyergyószentmiklóshoz közeli, Moldva felé vezető úton elhelyezkedő pricskei intézet adatait rekonstruálta bevonva a georadaros felméréseket, a régészeti kutatásokat (2009-2013, 2015), az archeozoológiai vizsgálatokat, az írott forrásokat, grafikai megjelenítéseket. Mint kiderült, a 18. század második felében virágzó pricskei vesztegintézet fontos adatokkal szolgál a Habsburg-kori Kelet-Erdély anyagi kultúrájának megismeréséhez, valamint a kevéssé népszerű újkori régészet fontosságára is felhívja a figyelmet. Cristian Culiciu, a Nagyváradi Egyetem történész doktorandusza a sajtó hírközléseire alapozva a nagyváradi felsőoktatás 1963-1989 közötti helyzetét vázolta fel. Az 1780-1934 közt működő váradi Jogi Akadémia mellett a helyi Tanítóképzőről (1963-1974) és technikai (mérnöki, mechanikai) képzésről (1974-1989) is szó esett, felvillantva a diákok melléktevékenységeit (kulturális és sportélet, irodalmi körök, újságírás). Bartha Zoltán, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Ökumené Doktori Iskola (Református Hitoktatói Kar) hallgatója a 18. századi erdélyi nemesség felekezetváltási okait vizsgálta meg, kiemelve a rang, hivatal könnyebb megszerzése, vallási meggyőződés helyett a szerelmet indító tényezőket. Példaként a korabeli botrányhős, Macskási Krisztina esetét hozta fel, aki válóperbe kezdett első férjével, Bethlen Istvánnal, mert beleszeretett Váradi Istvánba. Bethlen halála után hozzá is ment Váradihoz, de ez a házasság se tartott sokáig. A protestáns Macskási Bécsben áttért a katolikus vallásra, így házasságát érvénytelenítették és hozzá mehetett harmadik és egyben utolsó férjéhez, Dósa Mihályhoz. Macskási Krisztina lánya, Julianna lemásolta anyja hibáit. Ladó Ágota, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum munkatársa az 1876-os megyerendezés okán falusias jellegét leküzdő Csíkszereda két főutcájának – az egykori és mai Kossuth –, illetve az egykori Vár–, majd Apafi–, mai Petőfi utcának – a századfordulón történt átalakulását igyekezte körvonalazni 1916–ig, esettanulmányként kiemelve dr. Fejér Antal ügyvéd Vár utcai házának építését. Erdély a magyar historiográfiában A konferencia másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatási programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte, 1918 után pedig mind a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindult vagy folytatódott a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyar történetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése. A plenáris előadások után a szekciók kerültek sorra. Kajtár Gyöngyvér, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója 1600/1601 telének kolozsvári koldusválságát ismertette a hallgatósággal. A 15 éves háború, a rossz időjárás rengeteg menekültet szabadított Kolozsvárra. A város szegénygondozó politikáját ebben az időszakban már nem az egyház, hanem a százférfiak tanácsa és az egyházi vagyon adminisztrátorai (egyházfiak) irányították (koldusokról való lista készítése, ispotályok működtetése, adománygyűjtés és -osztás, temetés), emellett a reformáció is átalakította a szegénységgondozás kérdéséről való elképzeléseket. Markaly Aranka, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója és egyben a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum , az MTA-ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport munkatársa, doktorandusz előadásában rámutatott arra, hogy az egyes mikroközösségek termékenységtörténete egyre népszerűbb kutatási téma. Ezúttal a borsa-völgyi Kide református közösségének házas termékenységét vizsgálta meg a 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Szabó Csongor, az ELTE doktorandusza a magyarság a két világháború közötti (1919–1939) romániai választásokon történt szerepléséről értekezett. Szó esett a választási rendszerekről (egyéni kerületi, „prémiumos”, korporatív választási rendszerről), választási törvényekről, kampányokról, választási visszaélésekről, eredményekről, szavazóbázisokról. Lőrinczi Dénes, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója az impériumváltás folyamatát mutatta be-munkatársa a 17. századi csíkszéki nemességről nyújtott átfogó képet, kiindulva az 1562-es segesvári országgyűlés határozataitól, eljutva 1685-ig. Értelmezte a primor (főnép) fogalmát, családi/rokoni kapcsolatokat, hatalmaskodásokat, az erdélyi fejedelmek székely nemességgel szembeni politikáját, a kor anyagi kultúráját. Koloh Gábor 20. századra fókuszálva. Az elemzéshez népszámlálási kiadványokon túl az egyházközösség anyakönyveit és családkönyveit is felhasználta. Ismertette Kide alapvető demográfiai mutatóit: a népességszám változását, a születések, a halálozások és a vándorlás alakulását, majd a családrekonstitúciós módszer alkalmazásával rámutatott a gyermekvállalás csökkenésének helyi folyamatára. Háromszéken, kitérve a Magyar Nemzeti Tanács háromszéki tagozatára, a román katonai megszállásra, a román Kormányzótanács háromszéki működésére, a helyi elit és közigazgatási apparátus átalakítására, a város arculatának átfestésére, iskolákat és egyházakat érintő intézkedésekre, a Magyar Szövetség háromszéki szervezetének megalakulására. Balogh Zsuzsánna, az ELTE doktorandusz hallgatója Bornemissza Kata, egy 17. századi nemesasszony életét mutatta be (elsősorban leveleinek tartalmára támaszkodva), akit a történetírás háttérbe szorított testvére, a fejedelemasszony Bornemissza Anna, valamint második férje, Bánffy Dénes és fia, a későbbi gubernátor, Bánffy György alakja miatt. Bornemissza Kata kétszer házasodott, első férje Bethlen Mihály, második férje Bánffy Dénes. A politikai kérdésekben meglehetősen jól informált volt, gazdaságát hozzáértéssel irányította, sokat utazgatott birtokain, második férjéhez mindvégig hű maradt. Bélfenyéri Tamás-János, a BBTE Történelem, kultúra, civilizáció Doktori Iskolájának hallgatója I. Imre, az utolsó Árpád-házi váradi püspök (1297–1317) életútját vizsgálta meg. Útja (származás, egyetemjárás, papi pálya) a püspöki székig csak feltételezésekbe bocsátkozva rajzolható meg. Püspökként előbb III. Andrást, majd a cseh Vencelt, végül I. Károlyt támogatta. Hozzá köthető a káptalan vásárvámjogának megvédése, a belényesi aranybányák 1/3 jövedelmének a káptalannak juttatása, Várad város lakóinak terményadó csökkentése, a püspöktársak megvédelmezése (Csák Máté hatalmaskodásával szemben, fellép Máramaros vármegye erdélyi püspökséghez tartozása érdekében), tanúskodás az erdélyi káptalan és a plébánosok, szász dékánok közti 1308-as peren, a debreceni Szent András templom felszentelése és építtetése (?). Nagy Andor, az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Intézet tudományos segédmunkatársa a 17. századi brassói szász családok, különösen az elit történetének rekonstruálása érdekében a Joseph Trausch (1795–1871) brassói irodalomtörténész által összegyűjtött alkalmi szövegek gyűjteményét elemezte, amely jelenleg a brassói Fekete-templom Levéltárában (Evangelische Kirche Augsburgischen Bekenntnisses (A.B.) Kronstadt - Archiv der Honterusgemeinde) található. Az alkalmi nyomtatványokat az emberi élet különféle eseményei kapcsán készítették (peregrináció, házasság, haláleset, stb.) és maguk a kortársak (hozzátartozók, barátok) írták. Izsák Anikó-Borbála, az ELTE BTK MA-s hallgatója rámutatott arra, hogy a történetírásban a romániai katolikus egyházról folyó diskurzust eddig az egyházi vagyon és a hitvallásos iskolák ellen intézett támadások uralták. Előadásában sematizmusok, naptárak, repertóriumok, egyházi lapok, jegyzőkönyvek segítségével az 1930-as évek katolikus egyházi elitjének, az egyház világi önkormányzatának, az Erdélyi Római Katolikus Státusnak (1932-től Egyházmegyei Tanács), Erdélyi Katolikus Akadémiának, Erdélyi Egyházmegyei Cenzúrahivatal, Erdélyi Tudósító vizsgálatára vállalkozott a pápai tanítások bevonásával is. Hámori Péter, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet tudományos kutatója Észak-Erdély 1940-1942 közötti gazdasági helyzetét járta körül előadásában. A visszacsatolásnál felmerülő pénzügyi, jogi, a tulajdonosi és felügyeleti köri problémákra; a részvénytárságok kérdésére, és mindenekelőtt a nyersanyag-ellátás és a termelés ügyeire tért ki oral history kutatásait felhasználva. Ladó Árpád-Gellért, a kolozsvári BBTE Történelem Karának MA II. éves, doktori fokozat megszerzése előtt álló hallgatója a XIV. századi (Anjou-kori) magyar katonai felszereléseket (sisak, páncél, kard, tőr stb.) mutatta be, különös tekintettel az e században lezajló nagy, páncélzatfejlődési folyamatra, többek között a Szent László legenda fennmaradt freskói és a Képes Krónika miniatúrái alapján. Írott forrásokat, régészeti leleteket, művészettörténeti értelmezéseket, európai tárgyi analógiákat egyaránt felhasznált kutatásában. Megállapította, hogy a XIV. századi magyar sereg legütőképesebb eleme, a nehézlovasság, felszerelésében szinkronban volt az európai fejlődési trendekkel, a könnyűlovasság pedig egyedi vonásaival tűnt ki. Folytatást is terveznek A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megújult történelmi örökséget. A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde, a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi, miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik. A konferenciát jövőre is meg kívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját, illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak. A rendezvényt Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Szakkollégium támogatta. Bélfenyéri Tamás Transindex.ro 2016. június 15.Önként vállalt akkulturáció: német iskolába járó románok a 21. századi erdélyi városokban„A németül tanuló, néha szász ruhába öltöző román ifjak hada nem helyettesítheti az elment szász ifjakat” - kettős közösségi dráma az antropológus szemszögéből. Az egykori szász városok, elsősorban Nagyszeben és Brassó erős német tannyelvű oktatási hálózattal rendelkezik. Nem azért, mert olyan sok szász család maradt volna az ősi fészekben, hogy utódaik megtöltenék a német anyanyelvű képzést nyújtó középiskolákat, hanem mert nagyon sok román (és esetenként magyar, vagy vegyes házasságban élő) szülő íratja oda a gyerekét. Ennek a jelenségnek pragmatikus magyarázata is lehetséges: ezekben az iskolákban nagyon jó az oktatás színvonala minden tantárgyból, a gyermek megtanul anyanyelvi szinten beszélni egy világnyelvet, és érettségi után nemcsak a romániai egyetemek szakjaira felvételizhet jó eséllyel, hanem gyakorlatilag a teljes német nyelvterületen nyitva állnak előtte a lehetőségek a továbbtanulásra. A német nyelvű oktatást Romániában a német állam is támogatja (tavalyi hír, hogy a romániai némettanárok fizetésének kiegészítésére750 millió eurót különített el Németország, a kedvezményben részesülő pedagógusok nagy része a német tannyelvű intézményekben oktat). A brassói Johannes Honterus Gimnáziumban például lehetőség nyílik a diákoknak olyan német nyelvvizsgát tenni, amelyet az egész világon elismernek, és amellyel vizsga nélkül felveszik őket bármelyik német egyetemre. Sok diák ezért valóban ugródeszkának használja a külföldi továbbtanulásra és munkavállalásra a német nyelvű képzést, főképp hogy jó eséllyel kapnak jobban fizető, magasabb képzettségüknek megfelelő állásokat német nyelvterületen, és nem feltétlenül a kelet-európai vendégmunkások cselédsorsa vár rájuk az „anyaországban”. Ha csak a pragmatikus szempontok érvényesülnének a német iskolaválasztás mellett, akkor nagyjából ennyiben maradna a történet. Ám nem hagyható figyelmen kívül egy német kultúrkörhöz és az erdélyi szász tradíciókhoz való érzelmi kötődés kialakulása sem, legalábbis bizonyos esetekben. Brassói honterusos volt diákokkal beszélgetve időnként meglepő diskurzusokba keveredhetünk, amelyekben ugyanúgy jelen vannak egyfajta „birodalmi nosztalgia” elemei, mint akár egyes magyar diskurzusokban: a gyönyörű épített örökség, a másfajta városszerkezet, munkakultúra és pontosság dicséretétől a „ Regát”-tal és az „onnan beköltözöttekkel” kapcsolatos negatív sztereotípiákig, és a sajátos erdélyi kulturális sokszínűség ideológiájának hangsúlyozásáig. Bár nem tudunk ezt vizsgáló kutatásokról, az a benyomásunk lehet, hogy a neotranszilvanisták közt szép számmal lehetnek olyan románok, akik családi, baráti kötődéseik révén vagy „egész egyszerűen” egy régi szász város társadalmi-interkulturális közegében szocializálódva egy erős regionális erdélyi és lokális identitást vallanak magukénak, ha pedig ehhez a lokális identitáshoz az egykori domináns (szász) kultúrát „magukra kell ölteni” a hitelesség érdekében, akkor megteszik. Szebeni németül tanuló diákok a hagyományos, évente sorra kerülő szász Maifest-felvonuláson szász, bajor viseletben vonulnak föl a város központjában, majd az város széli erdőben hagyományos szász táncokat járnak, legtöbbjük sosem tanul meg román táncokat – hívja fel a figyelmet a jelenségre Kató Csilla antropológus, a nagyszebeni Astra Film Dokumentumfilm-fesztivál művészeti igazgatója. Szebenben kb. 4-5000 diák tanul német "anyanyelvi" iskolában, a diákok 99,9%-a román. Az antropológus kérdésfelvető Facebook-posztjához több antropológus hozzászólt, Magyari Nándor László például a „butik-multikulti” kifejezést használta a jelenségre; felhívta a figyelmet, hogy ugyanez aligha működne „román-magyar, és különösen román-roma viszonylatban”, és feltételezte, ennek a praxisnak a kialakulásához Nagyszeben kulturális-történeti-építészeti hagyományai sajátos kontextusként járulnak hozzá. Az élő, a mindennapiság szervességéből kiesett (szász) kultúra eltűnése-kisajátítása zajlik, ugyanakkor egy oktatási intézmény arculatépítő imázselemeként „teremtődnek újra” bizonyos szimbolikus hordozói, a viselet, a „hagyományos ünnepek” szokásai? A szalon-multikultinak Dobrudzsában láttam néhány szívszorongató példáját: a németnél lényegesen kevesebb erőforrással rendelkező ukrán vagylipován (orosz) közösségek asszimilációja annyira előrehaladott, hogy a fiatalok már szinte egyáltalán nem beszélik a nyelvet (amelyet egyébként csak választható tantárgyként tanulhatnak az iskolában). A népviselet és a szimbólumok viszont akadálytalanul használhatók, a patrónus román állam jóindulatú tekintete vigyázza a tánccsoportok előadásait, fesztivált is szerveznek számukra. A nyelvvesztés azonban, úgy tűnik, megállíthatatlan, és néhány kivételtől eltekintve a fiatalok számára nem vonzó ez a népi-etnikus kötődés, nem menő a vasárnapi iskola. A kultúra és a hagyomány múzeumba kerül, nem él tovább mindennapjaikban. Ezek a kisebbségi közösségekből származó fiatalok nem feltétlenül lesznek többes identitásúak sem, a román identitás fölülírja a származási-családi identitást, utóbbi legföljebb egzotikum marad a furább hangzású vezetéknévvel együtt. Miben különbözik a német kisebbség helyzete, illetve mivel magyarázható, hogy olyan diákok is, akiknek feltehetően nincs semmi köze a szászokhoz, valamilyen szinten elsajátítják vagy magukévá teszik ennek a kultúrának bizonyos elemeit? Lehetséges az a hipotézis, hogy amikor egy nemzetállamban egy adott nyelvi-kulturális kisebbség lélekszáma olyan kritikus szint alá csökkent, hogy az államalkotó többség azt semmilyen módon nem érzi magára nézve fenyegetőnek, akkor már hajlandó gesztusokat tenni: nemcsak kormányzati politikák szintjén (az adott térség multikulturális jellegének elsősorban turisztikai promóciós célú hangsúlyozása Dobrudzsában is divat már), hanem bátorítja vagy legalábbis nem bélyegzi meg azokat az egyéni döntéseket, amelyek révén valaki a többségi identitása mellé önként felvállal kisebbségi kötődéseket is? Míg ha mondjuk az illető nyelvi kisebbség érdekérvényesítési ereje, pozíciója, intézményhálózata erős (mint a romániai magyarok esetében), akkor már nem tolerálható effajta „árulás” a többségi nemzet „rovására”? További izgalmas kérdések és hipotézisek merülhetnek föl, ezek közül néhányra Kató Csilla reflektált, a Nagyszebenben élő „résztvevő megfigyelő” pozíciójából. Vajon egy jellegzetesen nagyszebeni (esetleg brassói) jelenségről van szó, és ha igen, hogyan értelmezhető ez az „elnémetesedés”? Egyáltalán nevezhető ennek, vagy egy kulturális revitalizációnak közösségi és személyes dimenziókat egyesítő stratégiájával van dolgunk? Kató Csilla: Semmiképp nem beszélnék elnémetesedésről, kulturális revitalizációról, sem a német kisebbség integrációs sikeréről. Sőt ez utóbbiról a legkevésbé. Nagyszebenben a szász közösség igen megcsappant, és bár a felmérések alapján 3000-re tehető a magát a német kisebbség tagjaként definiáló nagyszebeniek száma, az a mag, amit az élő, aktív helyi szász közösségnek lehet nevezni, az alig egy 150 fős közösség. Ebben benne van az evangélikus egyház intézményeiben (a püspökség, az Evangélikus Akadémia) aktív személyek száma, mindez egy 130.000 lakosú városban nem tud integráló erőt jelenteni. Különleges helyzetben van-e Nagyszeben, mint az első európai kulturális főváros, mint kiemelt építészeti örökségi helyszín, mint fontos kulturális projektek közege? Mennyire van szerepe a német iskolába járó fiatalok identitásának alakulásában az esetlegesen meglévő családi kötődéseknek, az iskolai szocializációnak, illetve a romániai német kisebbség „modellértékűnek” tartott integrációs sikerének (beleértve akár a Johannis-jelenséget, hiszen az elnök kisebbségi hátterű politikusból vált a román nemzetállam sikeres és a többség által is elismert vezetőjévé)? K. Cs.: A jelenség túlmutat a helyi szászság bárminemű stratégiáján, még elképzelésén is. A helyi szász, német kultúra nyomai, annak jelenléte és kapcsolata a német kultúra anyaországaival (Németország, Ausztria, Svájc), ezen országok presztízse viszont döntő jelentőségű. Ennek kapcsán kialakult a többségi román lakosság körében a német kultúra, a német helyi politika szimbolikus felértékelődése. Ez tapasztalható most már 2 évtizede a városban, jól ismert a Johannis-jelenség is, ami valószínűleg hozzátett ehhez a felértékelődéshez. Sokkal inkább egy komplex jelenségről van szó, amelynek hátterében különböző mozgatórugók állnak. A legfőbb mozgató erő véleményem szerint az igen nagyszámú, ambíciós, első vagy másodgenerációs nagyszebeni középosztálybeli román szülő azon elképzelése, miszerint a gyerekeik érvényesülését a német nyelvű iskola mitikus méretekben megnöveli. És rendkívüli erőfeszítésekre képesek azért, hogy gyerekeiket német iskolába járassák. Természetesen egy helyi körülmény az, hogy a jó hírnevű német nyelvű oktatásnak több száz éves hagyománya van a városban, és a szászok elmenetelével párhuzamosan már a kommunizmus idején elkezdtek román gyerekek is járni, és kialakult egyfajta lehetősége, mára már „gyakorlata” annak, hogy hogyan lehet német iskolában tanulni anélkül, hogy a szülők és a gyerekek használnák, ismernék a nyelvet. Az 1990-es évektől kezdődően a kereslet hatására rendkívül megnőtt a német nyelvű óvodák, elemi, gimnáziumi, líceumi osztályok száma. Széleskörű piaca lett a német nyelvtanároknak, magántanároknak, délutáni iskoláknak, és bár működik egy német nyelvű osztály a tanítóképzőben itt Szebenben, a keresletet nem teljesen fedi az onnan kikerülők száma. Mivel magyarázható az erdélyi román középosztály egy részének vonzódása a szász kultúrkörhöz? Mennyiben játszik közre egyfajta „öngyarmatosító” attitűd, mennyire épül rá mindez a romániai demokrácia és jogállamiság hiányának kritikájára, egy „balkáni” országnak a negatív önképére, ahol a kritikus értelmiségnek mégiscsak kell találnia valami nyugati, „magasabb civilizációs fokot” képviselő mintát, amihez igazodhat? Ami Bukarestben a frankofónia, az Erdélyben újabban a „germanofónia”? K.Cs.: Különös társaság ez a több ezer nagyszebeni román család, akik vállalják a német oktatással járó áldozatokat, a különutas szerepet. Semmiképp nem a klasszikus értelemben vett parvenü tipológiáról van szó. A klasszikus értelemben vett parvenü nem saját érdemeire alapozva, hanem társadalmi pozíciók nem becsületes úton való megszerzése által, magasabb társadalmi pozícióba kerülvén vagy előkelőbb társadalmi rétegek szokásait utánozva, mímelve érnek el valamit. Itt egy önként vállalt akkulturáció az ára ennek az útnak, illetve egy sajátosan limitált variánsa a német kultúrába való integrálási folyamat felvállalása. Ez a vágy, ez a cél mindenképp fel van ruházva plusz szimbolikus tartalmakkal, hiszen ezen szülők erőfeszítéseit és az áldozatok mértékét elnézve, csak a praktikus kalkulációkat meghaladó szent célok érdekében szokás ilyesmit megtenni. Az áldozat, amit ezeknek a szülőknek hozniuk kell, nemcsak a magántanárokra költött anyagiakban merül ki. Ezek a szülők hosszas, éveken át tartó, az idegen nyelvi és kulturális környezetben való létezés által előhozott kellemetlenségek különböző formáinak vannak kitéve, amit szemrebbenés nélkül tűrnek, önként vállalnak. Legnagyobb részük egy szót sem ért németül, mégis vállalja, hogy az összes iskolai szereplését a gyerekének végigasszisztálja németül. (A Német Fórum óvodájában a szülői értekezlet is németül zajlott, amikor gyerekeim oda jártak, és csak a végén volt kis román összefoglaló adminisztratív kérdésekben.) A köztér nyilvánosságába kivitt német szereplések már óvodában megkezdődnek: minden ősszel saját készítésű lámpákkal kerülik a gyerekek a tereket az úgynevezett „Lanternenfest” alkalmából. A német osztályokban az iskola kezdetével rendszeres tánctanítás van, amit a Német Fórum szervez, és évente megrendezi a Maifestet. Ezen román családok társadalmi beágyazottságuk révén, a vallás révén, és kulturális, mentális eszköztáraik révén nincsenek felvértezve, illetve híján vannak egy szerves integrációs minta kijárása képességének. Nem vagy hiányosan ismerik saját kultúrájukat, és szinte teljesen hiányzik az érdeklődésük a helyi német, szász kultúra megismerésére is. Ezen román családok drámája – nevezzük az önként vállalt akkulturációnak – sok hasonlóságot mutat azzal a tapasztalattal, melyet emigránsként sokan megélhetnek külföldön. Fontos megjegyezni azt is, hogy igen sok tabu téma övezi a szebeni német oktatást, ilyen például az, hogy állami intézményekben ezek az osztályok kizárólag a német kisebbséghez tartozó állampolgárok számára kellene elérhetőek legyenek az adófizetők pénzéből, viszont mindenki érdekelt abban, hogy ezt ne bolygassa. Egyrészt még nincs német magániskola Szebenben, és ha lenne is, az állami iskola még mindig kevesebbe kerülne, így csak a magánórákat kell fizetniük a szülőknek. A román hatóságok helyi vezetői saját maguk is szülők, és igyekszenek német iskolába íratni a gyerekeiket, hát nem buzgólkodnak ezt a helyzetet problémaként jelezni. A szülőknek megfelel így is, végül is csak egy-két helyen kell színlelni, hogy német kisebbséghez tartozik a gyerek: a 8. osztályos és az érettségi esetén is a német vizsgát a kisebbségek nyelvi felmérésének hívják. A német államnak pedig nyilván igen kapóra jön, hogy egy másik állam pénzén a németet anyanyelvi szinten beszélő polgárok kinevelésére lehetőség adódik. A másik tabutéma az oktatás színvonala: módszertanával kapcsolatban sok helyütt gondok vannak. Krónikus probléma a jól felkészült pedagógusok és a nyelvet jól tudó tanárok hiánya. Hisz a nyelvet jól beszélők a munkaerőpiacon mind Szebenben, mind német nyelvterületen sokkal jobban fizető állásokat kapnak. Sokszor a gyerekek igen nehéz helyzetben vannak, mert a tananyag német anyanyelvű gyerekek számára készül, és nincs egy sajátos módszertan, amin keresztül a nyelvet egyáltalán nem ismerő gyerekek nyelvtanulásukat felfejlesszék, segítsék. A több száz óvodai, elemi iskolai szinten németül tanuló gyerek közül végül körülbelül egyharmada végzi német érettségivel, egy része tudatosan vállalja a német ciklusból a románra való átiratkozást, más része erre kényszerül, mert nem tudja tartani az iramot, a nyelvi idegenség okozta problémákat. Ilyen értelemben a német iskolában tanulók körében egyfajta elittudat kialakítása, fenntartása is jelen van: ők, akik több nyelvet bírnak, akiknek sikerült tovább menniük. A német líceumot végzettek 50%-a marad külföldön (sajnos nem tudom, milyen az arány a romániai román vagy magyar középiskolákban). Az én értelmezésem szerint a Maifesten való részvétel is az iskolai ünnepségek körébe tartozó tevékenységekhez tartozik, a német iskolákon keresztül szerveződik, bár diszkréten a helyi Német Fórum jelen van a szervezésben. Iskolai szinten például a Brukenthal líceumban a tánccsoportba való tartozás előnyökkel jár, több németországi utazás lehetőségét jelenti. A viseletbe való öltözés a német iskolához való tartozást jelzi elsősorban, semmiképp nincs az etnikum tudatos felvállalásához köze, sem egyfajta tisztelgés a szász kultúra irányába. Eközben a helyi szász közösség tagjai a cifra nyomorúság napjait élik. Miközben sosem látott presztízsnek örvendenek a többségi lakosság szemében, a rohamos pusztulásra ítélt, hatalmas épített örökség és a kulturális örökség emléke átmentésének, a kiúttalanságának gondja terheli őket. A 1990-es évek elején lezajlott hatalmas szász exodus volt a szász népesség és kultúra eltűnése fele vezető úton az utolsó, döntő karddöfés. A több ezer, németül tanuló, néha szász ruhába öltöző román ifjak hada nem helyettesítheti az elment szász ifjakat. A román diákok német iskolai tanulása nem jelenti szász ifjak kinevelését, a szász kultúra továbbvivőit, ápolóit még annyira sem. A szászok legtöbben megbotránkozva figyelik ezt a jelenséget. Sokatmondó az is, hogy a népviseletet hordó fiatalokban fel sem merül problémaként, hogy nagy részük bajor viseletben van, és semmi köze nincs a szász viselethez (a Német Fórumon keresztül hozott bajor ruhák viselésére azért került sor, mert nincs elég hordható szász viselet, és nincs is, aki ésszerű áron készítene nagy mennyiségben). A jelenség természetesen igen szerteágazó, sok-sok drámai történettel. Találkoztam olyan szülővel is, aki nyolcadikos lányát próbálta lebeszélni, hogy német osztályú líceumba iratkozzon, mert egyetlen gyereke lévén – és jól menő családi vállalkozása volt – akkor jött rá, hogy ha gyereke elvégzi a líceumot, német nyelvterületre fog kimenni, és soha nem tér vissza, és nincs kire hagyja a cégét. Az itt általam elmondottaknál 17 éve nagyszebeni lakosként megfigyeléseimre, tapasztalataimra alapoztam, egyik gyerekem saját döntése alapján német iskola rendszerben maradt, és így saját bőrömön tapasztalhattam ezt a helyzetet. A nagyszebeni szászok és a német oktatást választó román családok drámája megérne egy precízebb, igényesebb feltáró-kutató munkát. B. D. T. Transindex.ro lapozás: 1-30 | 31-39
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
